Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Bírálják a horvát államfőt a magyarországi útja miatt

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfőnek nem kellene most Magyarországon tartózkodnia, itthon kellene lennie, amikor Horvátország a függetlenség 24. évfordulóját ünnepli - mondta Zoran Milanovic horvát kormányfő csütörtökön Zágrábban.

A miniszterelnök a parlament ünnepi ülése után nyilatkozva méltatta az október 8-i évforduló jelentőségét, majd élesen kritizálta az államfőt, amiért az jelenleg külföldön tartózkodik.

Beszélt arról a horvát különvonatról is, amely szeptember 18-án - előzetes bejelentés és engedély nélkül - 36 horvát rendőrrel és 1059 migránssal érkezett Magyarországra, a magyarbólyi vasútállomásra, és amely október 8-án délelőtt visszatérhetett Horvátországba.

A magyar Kormányzati Információs Központ csütörtökön az MTI-nek eljutatott közleményben azt írta: a horvát elnök kérésére a kormány úgy döntött, hogy a vonatszerelvény visszatérhet a szomszédos országba.

Milanovic úgy véli: ez nem a horvát államfő érdeme, erről már egy hete megállapodott a magyar és a horvát rendőrség vezetője Letenyén. Milanovic szerint a magyarok "ellopták" a horvát vasutak (HZ) tulajdonát, amiért a társaság kártérítést fog követelni. Ha már a "visszaadásról" van szó - mondta -, arról kellett volna inkább beszélgetni, hogy "mikor adják vissza az INA olajipari vállalat irányítási jogát".

"Én a kétoldalú igazságügyi együttműködésről tárgyaltam volna, arról, hogy a Mol elnöke a horvát bíróság jogerős ítélete szerint 10 millió euróval vesztegette meg a volt horvát kormányfőt, hogy a magyar olajipari társaság irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari cég felett" - hangoztatta.

A Mol Nyrt. számos alkalommal visszautasította a volt horvát kormányfő, Ivo Sanader perében elhangzottakat, és közölte: soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA-ban az irányítási jogokat. A horvát alkotmánybíróság az idén júliusban hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó jogerős ítéletet és újratárgyalást rendelt el az ügyben.

A migránsválsággal kapcsolatban a kormányfő ismét kijelentette: hogy Horvátország nem fog kerítést építeni.

"Könnyű felhúzni egy drótkerítést, Horvátország két hét alatt elkészülne vele, de én nem akarok ilyen Európában élni" - hangsúlyozta.

Milanovic szerint szögesdrótot húzni két európai uniós tagállam közé "nem normális dolog", s úgy marad majd fenn a történelemben, mint a 21. század legnagyobb "gyalázata és szégyene". A horvát kormányfő kifejtette: Magyarország és a budapesti politikai elit olyan játékot játszik, amely neki emberileg nem tetszik és amely ellen szavakkal fog harcolni.

Ez nem Európa - mondta. "Nem akarom, hogy ilyen schengeni térséghez csatlakozzon Horvátország" - tette hozzá.

Zoran Milanovic leköszönő szociáldemokrata miniszterelnök és a jobbközép konzervatív párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által jelölt Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között utóbbi januári beiktatása óta feszült a viszony, és a november 8-ra kiírt parlamenti választások miatt még feszültebbé vált.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×