Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ferenc pápa: a család álljon a politika és a gazdaság középpontjában

Az érzelemszegény kortárs társadalomnak "családi injekcióra" van szüksége - fogalmazott Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.

A Vatikánban a család egyházi és társadalmi szerepéről zajló püspöki szinódussal egy időben a pápa azt szorgalmazta, hogy a kortárs politika és gazdasági élet is "súlyt, elismerést és támogatást" adjon a családoknak.

Ferenc pápa szerint minden tudományos és technológiai fejlődés ellenére a mai társadalom eddig még nem volt képes javítani az emberi együttélés formáit. A társadalmi és politikai kultúrát is gyakran "züllés" jellemzi agresszivitással, trágársággal, a másik lenézésével. Az emberek hétköznapi életét figyelve "erős családi injekcióra" van szükség az érzelmekben "kiszáradt", az adott szó betartását és a bizalmat egyre kevésbé ismerő világban - jelentette ki a pápa. Hozzátette: "A család teszi élhetőbbé a világot ".

A hívőkkel teli Szent Péter téren mondott beszédében Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a család az egyház számára felér egy alkotmánnyal. Megjegyezte, hogy ha az egyház úgy akar halászni, ahogyan egykor Szent Péter tette, akkor félre kell tennie régi halászhálóit, mivel ma már újabb hálókra van szükség. "Ma a családok képviselik az egyik legjelentősebb hálót az egyház missziója számára" - mondta Ferenc pápa.

A hasonlatot folytatva megjegyezte, hogy a családi háló nem "foglyokat ejt", ellenkezőleg megszabadítja az embereket és a mai társadalmat az elhagyatottságtól és a közönytől. Ferenc pápa - a szinódust vasárnap megnyitó misén mondott gondolatait ismételve - megjegyezte, a mai társadalomban sokan "a magány tengerébe fulladnak".

A püspöki tanácskozás harmadik napja zajlik és október 25-én ér véget.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×