Infostart.hu
eur:
365.18
usd:
324.67
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Megfoszt francia állampolgárságától öt terroristát a francia kormány

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter kedden bejelentette, hogy kezdeményezte öt olyan, kettős állampolgárságú ember francia állampolgárságától történő megfosztását, akiket terrorizmus miatt ítéltek el. Az intézkedés nagyon ritka Franciaországban.

Mind az öt embert - négy marokkóit és egy törököt - egy 2003-as marokkói merénylet miatt ítélték el, amelyben 45-en vesztették életüket.

"Átadtam az öt terrorista állampolgárságának megfosztásáról szóló határozatot (Manuel Valls) miniszterelnöknek, és a leghatározottabban folytatni fogom ezt a politikát" - mondta a belügyminiszter a nemzetgyűlésben egy képviselői kérdésére válaszolva.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint utoljára 2014 májusában született hasonló határozat. Az érintett személyt idén szeptember 22-én ki is utasították Franciaországból, miután minden fellebbezési lehetősége kimerült. Azt megelőzően 2007-ben fosztottak meg utoljára elítéltet francia állampolgárságától.

A polgári törvénykönyv szerint csak olyan emberek foszthatók meg francia állampolgárságuktól, akik honosítással kapták meg azt, rendelkeznek másfajta állampolgársággal, és olyan bűncselekményért ítélték el őket, amely alapvető nemzeti érdekeket sért.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×