Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Kongresszus: Obama szállítson fegyvert Ukrajnának

Az amerikai képviselőház határozatban szólította fel hétfőn Barack Obama elnököt, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának.

A képviselőházi határozatot nagy többséggel fogadták el a honatyák, 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték, ami azt jelenti, hogy a képviselőházban kétpárti támogatást élvez a fegyverszállítások engedélyezésének kérdése. A határozat azonban csupán javaslatszerű, és semmire se kötelezi az amerikai elnököt.

Az amerikai kongresszus mindkét háza egyhangúlag hagyta jóvá tavaly azt a törvényt, amely felhatalmazza az elnököt a fegyverszállításra, de Obama még nem döntött a kérdésben. Névtelenül nyilatkozó amerikai külügyi illetékesek szerint az Obama-kormányzat fontolgatja az emberélet kioltására alkalmas fegyverek szállítását Ukrajnának, de egyelőre vár, mert meg akar győződni arról, hogy a szemben álló felek érvényt szereznek-e vagy sem a februári minszki tűzszüneti megállapodásnak.

John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke más republikánus és demokrata törvényhozókkal együtt egy, március elején nyilvánosságra hozott levélben ugyancsak az ukrán hadseregnek történő fegyverszállítások, beleértve a halált okozó védelmi fegyverrendszerek szállításának gyors engedélyezését sürgette az amerikai elnöknél.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×