Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
314.93
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

FT: Putyin a szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalását követeli

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Parlament (EP) és az ukrán törvényhozás által is ratifikált EU-ukrán szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalását követeli, továbbá azonnali megfelelő megtorló intézkedéseket helyez kilátásba, ha Ukrajna csak részben is nekiáll megvalósítani az egyezmény passzusait - írta pénteki számában a Financial Times című brit gazdasági, politikai napilap európai kiadása egy Putyin által José Manuel Barrosonak, az Európai Bizottság elnökének írt levélre hivatkozva.

Ezzel a lap szerint Moszkva egyértelműen arra törekszik, hogy meggátolja Ukrajna közeledését a Nyugathoz, és saját gazdasági érdekszférájában tartsa a szomszédos országot.

A levél tanúsága szerint Putyin úgy véli: az egyezség jelentős újratárgyalására kellene felhasználni azt az időt, amelyet a megállapodás gyakorlati alkalmazásának jövő év végéig való elhalasztásával nyertek. Brüsszel és Kijev orosz nyomásra ment bele a halasztásba, de úgy vélik, annak célja pusztán az, hogy meg lehessen nyugtatni az oroszokat, hogy a szerződés nem árt Ukrajna és Oroszország gazdasági kapcsolatainak.

Moszkva konkrétan mintegy 2400 vámtarifa-besorolás módosítását követeli, ám Brüsszel már akkor elzárkózott az egyezmény újratárgyalásától, amikor Viktor Janukovics korabeli ukrán elnök az utolsó pillanatban elállt a már parafált, lezárt, megtárgyalt szerződés aláírásától tavaly novemberben.

A The Wall Street Journal című napilap pénteki tudósítása szerint José Manuel Barroso New Yorkban úgy nyilatkozott, hogy az Európai Bizottság nem zárja ki a szerződés módosítását, ám erre csak akkor van lehetőség, ha ezt Ukrajna kéri. Moszkvának ebben nem lehet vétójoga - hangoztatta a bizottság elnöke.

Putyin levele egy nappal az után kelt, hogy az EP és a kijevi Rada is jóváhagyta a szabadkereskedelmi egyezményt.

Az orosz államfő azt írja, hogy ha Kijev nekiáll módosítani saját jogszabályait, hogy megfeleljen az uniós előírásoknak, azzal megsérti a gyakorlati alkalmazás elhalasztásáról szóló megállapodást. Karel De Gucht, a bizottság kereskedelmi kérdésekért felelős tagja viszont a lapnak nyilatkozva világossá tette: a halasztás nem tartalmaz olyan előírásokat, amelyek megtiltanák, hogy Kijev felkészítse saját jogrendjét az uniós szabályok teljesítésére.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Elutasította az Alkotmánybíróság a Fidesz-KDNP panaszát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz-KDNP által beadott indítványt. A testület többsége szerint a kifogás nem eljárási, hanem tartalmi jellegű volt, márpedig az AB alkotmánymódosítás esetén kizárólag az elfogadás és kihirdetés szabályszerűségét vizsgálhatja. Az ügy nem zárult le teljesen: az uniós forrásokhoz kapcsolódó 2026. évi XVIII. törvény alkotmányosságát az AB külön eljárásban vizsgálja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×