Infostart.hu
eur:
385.03
usd:
331.47
bux:
121780.75
2026. január 16. péntek Gusztáv

Tőkés László szerint megbosszulta magát "az RMDSZ pártos kizárólagossága"

Tőkés László szerint megbosszulta magát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) "pártos kizárólagossága", a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az európai parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe.

A Fidesz listán EP-mandátumot szerzett képviselő csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta, az RMDSZ annak ellenére "döntött negatív rekordot" a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és Böjte Csaba ferences szerzetes.

"Megszépítően szemfényvesztő politikai dicsekvésnek" minősítette az RMDSZ értékelését, mely szerint a szövetség jó eredményt ért el a választáson. Közölte, az RMDSZ 82 ezerrel kevesebb szavazatot kapott, mint 2009-ben. Míg a korábbi választáson a szavazatok 8,9 százalékát szerezte meg, mostani támogatottsága csak 6,3 százalékos volt.

Tőkés László az RMDSZ "annyian vagyunk, ahányan szavazunk!" jelszavára utalva kijelentette: sokkal több erdélyi magyar van, mint ahányan az RMDSZ jelöltlistájára szavaztak.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő politikus a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t a politikai kapcsolatai kérdésében. Megemlítette, a szövetség Bukarestben "a posztkommunista baloldallal" áll szövetségben, Európában a néppárthoz tartozóként viselkedik, Magyarországon pedig a Fidesz-KDNP-hez "dörgölődzik".

"Döntse el végre az RMDSZ, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának függvényében ki a barátja, és ki az ellensége" - fogalmazott nyilatkozatában Tőkés László. Arra is utalt, hogy a szövetség a román koalícióban Victor Ponta miniszterelnök és a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Bogdan Diaconu képviselő szövetségese, ugyanakkor ellenségesen viszonyul az EMNT-hez és az Erdélyi Magyar Néppárthoz (EMNP).

"Azt kívánom az RMDSZ legjobbjainak, hogy teremtsenek rendet saját politikai táborukban, (...) szabaduljanak meg a soraikban meghúzódó erdélyi +MSZP+-től és +SZDSZ+-től" - fogalmazott csütörtöki nyilatkozatában Tőkés László.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×