Az ítéletet az N. K. M. monogramú panaszos ügyében hozták. Az 1954-ben született, budapesti lakhelyű nő harminc éven át volt a Külügyminisztérium alkalmazottja, mígnem 2011 május 27-ikén elbocsátották. Végkielégítésének a 3,5 millió forint fölötti részét - jelen esetben 2,4 millió forintot - 98 százalékos adóval sújtották. Beadványában - az európai emberi jogi egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének 1. cikke alapján - tulajdonhoz való jogának, valamint e joggal összefüggésben a hatékony jogorvoslathoz való jogának, valamint a diszkrimináció tilalmának a sérelmére hivatkozott. Ez utóbbi két kapcsolódó jogalapot az egyezmény 13., illetve 14. cikke fogalmazza meg. A jogorvoslati lehetőség hiánya mellett a diszkriminációra azzal hivatkozott a panaszos, hogy a különadó csak az állami szektort sújtja.

A strasbourgi bírák megállapították önmagában a tulajdonhoz való jognak a sérelmét, és 11 ezer euró kártérítést, valamint - a perrel kapcsolatban felmerült költségekre - további 6 ezer eurót (mindösszesen hozzávetőleg 5 millió forintot) ítélt meg a panaszosnak. Ugyanakkor a 13. és a 14. cikkel összefüggésben már szükségtelennek tartották megállapítani ugyanazt a jogsérelmet.

A panaszos az egyezmény 8. cikke alapján azt is szóvá tette, hogy a végkielégítési különadó indoklása a végkielégítés bizonyos összeg fölötti mértékének erkölcstelenségére hivatkozik, és ez az érvelés sérti az érintett jó hírnévhez való jogát. Ezt a panaszpontot azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította.

Az ítélet indoklása terjedelmesen elemzi egyfelől a végkielégítés jogi természetét, és arra a következtetésre jut, hogy ez a juttatás - bár a munkáltató által eleve az adóhivatalnak átutalt rész tekintetében nem számít "meglévő vagyonnak", mégis - jogszerűen elvárt jövedelemnek tekinthető, amiért a kedvezményezett az évek során már megdolgozott. Az indoklás részletesen taglalja a tulajdonviszonyokba közérdekből való beavatkozás mértékének a kérdését, kiemelve az arányosság követelményét.

A héttagú bírói tanács egyik tagja, Peer Lorenzen bíró - akinek az álláspontját két további tag is osztotta - párhuzamos véleményt fűzött az ítélethez. Mint írta, némi habozás után egyetértett ugyan az ítélet azon megállapításával, hogy tulajdonsérelem történt, ám hangsúlyozta, hogy a strasbourgi ítélkezési gyakorlat eddig következetesen tartotta magát ahhoz, hogy adóügyekben az egyes államok jogkörét alapvetően csak az önkényesség tilalma korlátozza, és szerinte a mostani ítéletből sem lehet másra következtetni. Lorenzen szerint az ítéletből a visszamenőleges hatály általános és teljes tilalmát sem lenne helyes levezetni.

Ez az utóbbi kitétele azzal kapcsolatos, hogy a strasbourgi bírósági mérlegelés során alaposan elemezték a 98 százalékos különadóról szóló magyar törvénykezés folyamatát is. A különadó első, 2005-ig visszamenőleges szabályozását az Alkotmánybíróság megsemmisítette, azt azonban már nem találta alkotmányellenesnek, hogy a különadót 2010-től vezessék be. A törvényt végül úgy fogadta el az Országgyűlés, hogy az csak a 2010 utáni végkielégítésekre vonatkozik.

Elemzik az ítéletet

Jelenleg az illetékes tárcáknál folyik az elbocsátott külügyminisztériumi alkalmazott végkielégítése ügyében született strasbourgi ítélet elemzése és ezután dönt a kormány arról fellebbez-e - mondta a kormányszóvivő kedden Budapesten kérdésre válaszolva.

Giró-Szász András elmondta: a fellebbezés benyújtására - ha ilyen döntés születik - három hónap áll rendelkezésre.

További kérdésre válaszolva hozzátette: emlékei szerint közel ezer korábbi alkalmazottat érinthet ez a kérdés összesen. Ha minden esetben a kormány veszítene, akkor ötmilliárd forintot kellene kifizetni. Ugyanakkor egyelőre egy esetben született ilyen döntés - jegyezte meg. Arról, hogy terveznek-e esetleg külön alapot elkülöníteni azt mondta: a kormánynak négyszázmilliárdos tartaléka van csak az idénre.