Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
314.8
bux:
150518.09
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Csáky Pál: Fico gondolkodásmódja őrült

Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök visszafogottabban nyilatkozott a kettős állampolgárságról az ügyben összehívott rendkívüli kormányülés után. Hozzátette, nehéz megmondani, hogy pártja esélyeit rontja-e a közelgő szlovák választásokon a magyar törvény beterjesztése, ám - mint mondta - az elfogadással megvárhatnák a szlovákiai voksolást.

Robert Fico szerint Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a magyar parlament elfogadja a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvényt. A szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén leszögezte: a magyar lépés a magyar-szlovák alapszerződés megsértése, ellentétes a nemzetközi joggal, s ha a törvény elfogadásra kerül, Szlovákia nagyon kemény választ fog adni és a nemzetközi intézményekhez fordul az ügyben.

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke az InfoRádiónak azt mondta: a csütörtöki kormányülés után Robert Fico már visszafogottabban és finomabb hangnemben nyilatkozott. Csáky Pál szerint valószínűleg felvilágosították arról a szlovák kormányfőt, hogy Szlovákiában már most is több tízezer állampolgár él, vagyis ha megszorító lépéseket tervezne a magyar törvény kapcsán, akkor azt nem teheti meg szelektív módon, vagyis a válaszlépések érintenék a többi kettős állampolgárt is.

Fico gondolkodásmódja őrült, és a nyolcvanas éveket idézi - fogalmazott a politikus, aki kiemelte: Csehországban is van egy olyan törvény, amely szerint ha valaki más ország állampolgárságát is kéri, akkor felajánlják neki, hogy mondjon le a csehről.

Kötelezővé azonban nem tehetik, mert nemzetközi konvenciók is tiltják ezt - hangsúlyozta Csáky Pál, aki szerint ezt Szlovákiának is figyelembe kell vennie.

A politikus elmondta, a szlovákiai magyarság kétféleképpen reagált a Fidesz tervére: az egyik része "bekeményített és elszántabbá vált", a másik része, amely a peremvidékeken és szlovák közegben élnek, visszafogottabban reagált a helyzetre.

Az MKP elnöke hangsúlyozta: a magyar kormánynak meg kellene várnia a szlovák választásokat, és csak utána elfogadnia a kettős állampolgárságról szóló törvényt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×