Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.05
bux:
144923.23
2026. október 16. péntek Gál

Az amerikaiak szerint Obama megválasztása óta kevéssé javult a faji helyzet

Barack Obama elnök történelmi megválasztásakor az amerikaiak többsége még azt jósolta, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben enyhülni fog az országban a faji szembenállás, ma viszont már csak a kisebbség érzi úgy, hogy ez be is következett - írta a USA Today a hétvégén.

A napilap megállapította: a választásokat követő derűlátás a múlté, az emberek már nem annyira optimisták, bár a feketéknek valamivel kedvezőbb a véleményük, mint a fehéreknek.

Az elnökválasztást követő napon, november 5-én a megkérdezettek 28 százaléka hitt abban, hogy Obama megválasztásával lényegesen javulnak majd egyebek között a fehérek és feketék közötti kapcsolatok, további 42 százalék kis mértékű javulást remélt.

A USA Today/Gallup friss felmérése szerint ma a közvéleménynek mindössze 7 százaléka érez jelentős, 34 százaléka némi javulást.

Egy évvel ezelőtt a válaszolóknak csak 17 százaléka gondolta, hogy a faji kérdésben nem lesz előrelépés, ezzel szemben ma 35 százalék véli úgy, hogy nem történt változás. Tavaly novemberben 7, illetve 3 százalék félt attól, hogy a faji kérdés egy kicsit vagy nagyon romlani fog, ma 16, illetve 6 százalék tartja úgy, hogy éppen erre került sor.

A feketék általában kedvezőbben látják a helyzetet. A lap szerint az afroamerikaiak örülnek annak, hogy a Fehér Háznak fekete bőrű lakója van, Barack és Michelle Obama szereplése büszkeséggel és azzal a reménnyel tölti el őket, hogy a dolgok átalakulóban vannak.

A USA Today/Gallup arra is kíváncsi volt, hogy ma milyen az amerikaiak jövőképe. Még mindig érződik az optimizmus, de a vélemények visszafogottabbak: az egy évvel korábbi 70 százalékhoz képest már csak a közvélemény 61 százaléka gondolja úgy, hogy enyhülni fog a faji szembenállás; 17 helyett 25 százalék véli úgy, hogy semmi nem fog változni, és a tavaly novemberi 10 helyett 13 százalék tart további enyhe vagy erős romlástól.

Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Kiderült, honnan jött a parancs, hogy szúrjanak ki Kijevvel, mérgesedik az amerikai-ukrán viszony - Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

A Reuters hírügynökség amerikai és nyugati forrásokból úgy értesült, hogy a Fehér Házból érkezett az utasítás az Ukrajna által harctéri kommunikációra és drónműveletekre használt SpaceX Starshield műholdas rendszer korlátozására. A Newsmaxnak adott tegnapi interjújában Donald Trump amerikai elnök bírálta Volodimir Zelenszkijt, mondván, az ukrán elnök "nem olyan fickó, akivel [az Egyesült Államoknak] jó együttműködnie". Trump szerint Zelenszkij ugyan azt mondja, hogy le akarja zárni a háborút, ez nem igaz. "Nem vagyok Zelenszkij nagy rajongója" - tette hozzá. Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap kijelentette, hogy Oroszország válaszolni fog az energetikai infrastruktúráját ért ukrán támadásokra, és nem hagyja azokat megtorlás nélkül. "Nem kellett volna belekezdeni. Mielőtt megtették volna ezt a lépést, alaposan át kellett volna gondolniuk a következményeket" - vélekedett Putyin. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×