Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.36
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Idén nem lesz szlovák-magyar akadémiai tanácskozás a nyelvtörvényről

Nem lesz szlovák-magyar közös nyelvtudományi tanácskozás a nyelvtörvényről, mert a Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete visszautasította az MTA Nyelvtudományi Intézetének kezdeményezését. A kifogásuk a sajtó jelenléte volt.

A Szlovák Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete a sajtó jelenléte nélkül tárgyalná meg a szlovák államnyelvtörvény kérdését a magyar kollégákkal - mondta el az InfoRádióban az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója.

Kenesei István hozzátette: a szlovákok ugyanakkor azt javasolták, hogy a jogszabályt jövőre, szélesebb körben vitassák meg a felek.

Az intézet igazgatója hozzátette: a kezdeményezésük célja az volt, hogy bemutassák, a két ország tudósai szót tudnak érteni egymással. Emellett kíváncsiak voltak a szlovák fél érveire, mert ezekből eddig nem sokat hallottak.

Az MTA Nyelvtudományi Intézete azután kezdeményezett kétoldalú párbeszédet a nyelvészek között, hogy az európai nyelvhasználati szabályozásokról szóló, szeptember 19-én Hollandiában rendezett nemzetközi konferencián egyetlen szlovák résztvevő sem jelent meg az ismételt meghívások ellenére.

A korábbi megegyezés szerint nyelvészek, történészek és jogászok tartottak volna előadást egy "kétfordulós" nyilvános vitán - először Pozsonyban, majd Budapesten - a két ország szakmai közönsége előtt.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×