Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
324.36
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Felelősségre vonják az erőszakot kiáltó iráni politikust

Eljárás indult Iránban Mehdi Karubi ellenzéki vezető ellen, amiért azt állította, hogy több letartóztatott tüntetőt megerőszakoltak egy börtönben - jelentette kedden az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Mehdi Karubi állításai ügyében egy különleges parlamenti bizottság járt el, amely hetekkel ezelőtt azt állapította meg, hogy "teljesen alaptalanok" a vádak. A bizottság most átadta a vizsgálat során összeállított aktát a teheráni ügyészségnek - közölte az IRNA.

Karubi augusztusban tette közzé honlapján azokat a vádakat, amelyek szerint a börtönben megkínoztak és megerőszakoltak több olyan férfit és nőt, aki részt vett a júniusi elnökválasztás hivatalos eredménye elleni tiltakozó tüntetéseken. Azt mondta, hogy állításait bizonyítékokkal is alá tudja támasztani.

A reformpárti Mehdi Karubi maga is jelöltként indult a választáson, amelyből az addig hivatalban lévő Mahmúd Ahmadinezsád került ki ismét győztesként. Az őrizetbe vett tüntetők megerőszakolásával kapcsolatos vádjaival Karubi magára haragította Irán keményvonalas vezetőit, akik közül többen a felelősségre vonását követelik.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×