Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A letteknél nyolcezer közalkalmazott veszítheti el a munkáját

Lettországban 8000 állás megszüntetésére készül a kormány az államigazgatásban - jelentette be pénteken Valdis Dombrovskis miniszterelnök, aki azzal indokolta az intézkedést, hogy az több mint 42 millió euróval csökkentheti az állami kiadásokat.

A kormányfő nem árult el részleteket arról, hogy a kabinet mikor és pontosan hogyan tervezi a leépítés megvalósítását. Lettország egyike a gazdasági válság által legsúlyosabban érintett európai országoknak.

A Nemzetközi Valutaalap 7 és fél milliárd eurós készenléti hitelkeretet hagyott jóvá az ország számára tavaly decemberben, de az IMF egyelőre nem utalja a kölcsön második részletét, arra hivatkozva, hogy a lett kormány még nem hozta meg a szükséges takarékossági intézkedéseket.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×