Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
326.18
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kitoloncolnák az Angliában terrorgyanúval őrizetbe vett csoportot

Kitoloncolási őrizetbe helyezték Nagy-Britanniában annak a robbantásos merénylet előkészületével gyanúsított csoportnak a legtöbb tagját, amelyre húsvét előtt csapott le a brit elhárítás.

Az utóbbi évek legnagyobb terrorellenes rajtaütését nagypéntekre virradó éjjel hajtotta végre több száz fegyveres rendőr és elhárítási ügynök Manchester és Liverpool környékén. Az akcióban 12 személyt vettek őrizetbe, közülük 11 pakisztáni születésű. A pakisztániak többsége diákvízummal, egyetemi hallgatóként tartózkodott Nagy-Britanniában.

Kihallgatásuk mostanáig tartott, hétfő este azonban a brit belügyminisztérium közölte, hogy kilenc őrizetest a kitoloncolás előkészületének jegyében a brit határrendészeti hatóság felügyelete alá helyeztek. Egy személy már korábban a határőrség szerepét betöltő szervezet őrizetébe került át.

Két gyanúsított kihallgatása még folyik, és a rendőrök folytatják több helyszínen a házkutatásokat is.

A rajtaütést annak idején néhány órával előre kellett hozni a tervezetthez képest, mert a Scotland Yard azóta lemondott terrorelhárítási parancsnoka, Bob Quick véletlenül felfedte az akció részleteit.

Lelepleződött a titok

Quick, aki a brit rendőrségi terrorelhárítás legmagasabb rangú vezetője volt, nem sokkal az összehangolt rendőrségi és elhárítási fellépés kezdete előtt úgy szállt ki szolgálati autójából a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt, hogy a felgöngyölítő akció részletes tervezetének leírása jól látszott a kezében, és az erről készült fotók el is jutottak a lapokhoz.

A brit sajtó akkori értesülései szerint azonban e kínos incidenstől függetlenül is már lépnie kellett az elhárításnak, mivel a több helyszínen - köztük a liverpooli egyetemen - filmbe illő külsőségek közepette lefogott gyanúsítottak a húsvéti ünnepek környékére tervezték a robbantásos merényletet.

Arról ugyanakkor egyelőre nincs hivatalos hír, hogy a rendőrség az eddigi vizsgálat során talált-e erre utaló egyértelmű bizonyítékokat.

A belügyminisztérium csak annyit közölt, hogy a kormány nemzetbiztonsági okokból tervezi a gyanúsítottak kitoloncolását.

Nagy-Britanniában legutóbb 2005 júliusában követtek súlyos terrormerényletet. Akkor három londoni metrószerelvényen és egy városi emeletes buszon robbantotta fel magát négy brit állampolgárságú merénylő. A detonációkban az elkövetőkön kívül 52 személy halt meg, és több mint hétszázan megsérültek.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×