Rómában a legfelsőbb bíróság júniusban engedélyezte a világháborús internáltak számára, hogy kártérítési követelésük alátámasztására pert indítsanak Németország ellen.

A legfelsőbb bíróság döntését azzal indokolta, hogy az emberiség ellen elkövetett bűnök kivételt képeznek azzal a nemzetközi gyakorlattal szemben, amelynek értelmében egyének nem indíthatnak eljárást valamely szuverén ország ellen.

1943 szeptemberében Olaszország szembefordult a hitleri birodalommal, és ezért a német hadsereg közel félmillió olasz katonát foglyul ejtett. 1944 nyarán ezeket a hadifoglyokat egyszerűen átminősítették kényszermunkásokká, és ilyen alapon dolgoztatták őket.

Rájuk a világháborús kényszermunkások kárpótlásáról kötött korábbi egyezmény nem vonatkozik, mert Berlin szerint hadifogolyként érkeztek német földre, akiknek nem jár semmiféle jóvátétel.

A még életben lévő több mint 100 000 egykori olasz katona viszont arra hivatkozva követel Berlintől anyagi kárpótlást, hogy a háború befejezéséig csaknem egy éven át kényszermunkásként robotolt a náci birodalomban.

Júniusi döntésében a római legfelsőbb bíróság magáévá tette ezt az álláspontot, és engedélyt adott a jogigénylőknek Németország beperelésére a hágai nemzetközi bíróságon. Ezt azonban mind az olasz, mind pedig a német kormány el szeretné kerülni, ezért diplomáciai úton keresnek megoldást a 100 ezer olasz kárpótlási követelésére.