Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Óriáspandák jelképezhetik az új korszakot

Kína kész újra tárgyalásokat kezdeni a Tajvannak felajánlott két pandáról, amelyet a különállását hangsúlyozó szigetország már kétszer visszautasított. Az állatok ügye az elmúlt években diplomáciai konfliktusok alapja volt.

Elképzelhető, hogy Tajvan új vezetője hajlandó lesz elfogadni azt a két óriáspandát, amelyet Kína a közeledés jegyében ajánlott fel a vitatott státuszú szigetnek három évvel ezelőtt. Tajvan az 1949-es kínai polgárháború végén vált külön Kínától, ez utóbbi azonban továbbra is saját területének tartja a szigetet.

Ma Jing-csou a március 22-i választásokon szerezte meg az elnöki széket Tajvanon. Elképzelhető, hogy beiktatása után új korszak kezdődik a távol-keleti országban.

A politikus megválasztása után ugyanis azonnal azt mondta: el tudja képzelni, hogy elfogadja a két, Kína által felajánlott óriáspandát, hogy ezzel próbálja szorosabbra fűzni a két ország kapcsolatát.

Tajvan jelenleg még hivatalában lévő kormányfője fontosnak tartotta országa függetlenségének hangsúlyozását, és az állatok első, 2005-ös felajánlása óta kétszer utasította vissza azokat.

A pandák - amelyek jelenleg egy kínai kutatóközpontban élnek - a kínai közeledési kísérletek szimbólumává váltak az elmúlt években, amikor Kína a korábbiakhoz képest sokkal barátibb viszony fenntartására törekedett Tajvannal.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×