Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
320.75
bux:
0
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Oroszország egy európai ország szerencsétlen földrajzi háttérrel"

Nagy-Britannia egykori szovjet nagykövete szerint az Európai Uniónak szerződéses partneri viszonyt kell kialakítania Oroszországgal. Sir Rodric Braithwaite, aki 1988 és 1992 között volt moszkvai nagykövet, a Világpolitikai Fórum szünetében az InfoRádiónak elmondta, a demokrácia nem politikai döntéshozatali rendszer, hanem kultúra kérdése, ilyen értelemben pedig Oroszország demokratikus állam.

Milyen volt nagykövetként megélni a Szovjetunió bukását?

Nagyon jó időszak volt a '80-as évek vége. Ahogy megérkeztem a Szovjetunióba első nyugat-európai nagykövetként, épp megnyílt előttünk az ország, olyan emberekkel találkozhattunk, akiknek korábban a közelébe sem mehettünk, például Mihail Gorbacsovval, vagy Borisz Jelcinnel. Amikor megszűnt a Szovjetunió, az oroszok reménykedni kezdtek, hogy végre demokratikus ország lehetnek, hogy Európa partnerei lehetnek. Szóval nagyon izgalmas volt.

Mihail Gorbacsov azt mondta beszédében, hogy Európa Vlagyivosztoknál kezdődik. Ön szerint mi Oroszország szerepe Európa fejlődésében?

Sokan vitatkoznának azzal, hogy Oroszország európai ország. Nekem ugyan efelől nincs kétségem, hiszen Oroszországnak a kultúrája, a vallása és a történelme is európai.

Ám a nagy része Ázsiához tartozik.

Ez egy földrajzi véletlen. Mondhatnánk, hogy Oroszország egy európai ország szerencsétlen földrajzi háttérrel. A legtöbb orosz európaiként él európai kinézetű városokban, európai ruhákat hord. Az viszont, hogy Oroszország nagy része Ázsiában van, igencsak komplikálttá teszi a külpolitikáját, a nehezen élhető Szibéria viszont a jellegzetességei folytán a belpolitikát, az ország vezetését nehezíti meg.

Sokan úgy vélik, hogy Oroszország még messze van egy európai demokratikus államtól. Van helye Oroszországnak az Európai Unióban tagként, vagy valamilyen szerződő partnerként?


Tagságról csak a nagyon távoli jövőben lehet csak beszélni. De sem az oroszok, sem az európaiak nem kerülhetik el, hogy komoly kapcsolat alakuljon ki közöttük. Oroszország nagy kereskedelmi partner, és óriási befektetési piac az európaiaknak. London például tele van oroszokkal. Orosz belpolitikai tényezőkön is múlik, hogy milyen jellegű kapcsolat jöhet létre az EU-val. A kérdésében említette, hogy mennyire demokratikus Oroszország. Szerintem nincs jele annak, hogy ne lenne az, de a demokrácia az nem a döntéshozás mikéntje, hanem kultúra kérdése. Ebben az értelemben minden kelet-európai országban felvethető, hogy demokratikus-e.

Hanganyag: Nagy Tamás

Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Tisza-kormány: a Vatikánban járt Magyar Péter, rendkívüli ülésre készül a parlament

Csütörtökön XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert a Vatikánban. A miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta a Szentatyát, és bejelentette, hogy a kormány átvilágítás után folytatja a Hungary Helps programot. Itthon jogutód nélkül megszűnt 14 kekva, a kormány átalakítja a pedagógus-továbbképzést, az Igazságügyi Minisztérium pedig a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett. A politikai figyelem közben a hétfői rendkívüli ülésre irányul, ahol a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×