Infostart.hu
eur:
362.29
usd:
315.54
bux:
153359.55
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A mandátumért gyilkolták meg a képviselőt?

Elképzelhető, hogy felesége ölte meg az egyik francia parlamenti képviselőt, hogy megszerezze annak mandátumát. A francia hatóságok most halottszemlét és boncolást terveznek.

A konzervatív Daniel Goulet februárban halt meg Abu-Dzabiban. Akkor agyvérzést állapítottak meg nála.

Első házasságából származó két lánya azonban úgy véli, hogy a férfi második felesége tervelte ki a gyilkosságot, ugyanis többen hallották, hogy ezzel viccelődik. Gyanújukkal elérték, hogy exhumálják a 78 éves korában elhunyt férfi holttestét.

A hölgy Daniel Goulet asszisztenseként kezdte pályáját a törvényhozásban, később a férfi szeretője, majd felesége lett, 2001-től pedig ő volt a férfi hivatalos helyettese.

Az örökségből fizette az adósságokat


A lányok szerint 2001-ben az asszony kapacitálta férjét arra, hogy vállalja a képviselőséget még egy cikluson át, annak ellenére, hogy a férfinak nem ez volt a szándéka. Elmondták azt is, hogy az asszony arra használta a férfi halálakor kapott örökségét, hogy kifizesse adósságait.

Az egyik lány elmondta: három nappal a tragédia előtt az asszony a nyaralóhelyen a francia nagykövetség egyik partiján viccelődött a férfi betegségével. Azt mondta: már alig várja, hogy meghaljon, és átvehesse a helyét.

A képviselőt kezelő kórházi orvos viszont azt nyilatkozta, hogy a férfi halála természetes volt.

Az új ara és a lányok kapcsolata sosem volt felhőtlen, az ellenszenv azonban feléledt a lányokban akkor, amikor az asszony nem értesítette őket arról, hogy apjuk kómába esett.

Az asszony egyébként korábban ügyvédként dolgozott, 2000-ben azonban súlyos és sorozatos hibák elkövetése miatt eltiltották hivatásától. Ezeket később a fiatalságában elkövetett hibákként értékelte.

Címlapról ajánljuk
Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben
frissülő cikk

Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt. Magyar Péter miniszterelnök is felszólal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Izzik a levegő a Közel-Keleten, az olajár mégis esik – Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A befektetők elsősorban ma is a közel-keleti helyzetre figyelhetnek – az Irán által támogatott húszik szombaton rakétákkal és drónokkal támadták Szaúd-Arábiát, miközben Washington és Teherán újabb csapásokkal fenyegette egymást. A Fed a múlt héten három év után először emelt kamatot a makacs infláció miatt, miközben az olajár továbbra is 100 dollár közelében jár. A kedvező volumen adatoknak köszönhetően viszont esésben van ma a Brent olaj ára, a tőzsdéken pedig jelentős emelkedést láthatunk. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×