Alex Kurzem Belorussziában, az egykori Szovjetunió területén született zsidó családban, Solomon és Hana Galperin első gyermekeként.

1941. október 21-én a lett katonák elfogták és lemészárolták szülővárosa, Kojdanov férfijait, a nőket és a gyerekeket pedig hazaküldték.

"Az anyám azt mondta: holnap mind meghalunk. De én nem akartam meghalni" - áll a könyvben, amelyet a férfi fia írt apja különös életéről.

Azon az éjszakán az öt- vagy hatéves Alex - aki nem emlékszik arra, pontosan melyik évben született - kiszökött a házból, és egy közeli fa tövében elaludt. Másnap reggel sikolyokra ébredt.

"Bárcsak ne néztem volna körül, de láttam, ahogy a katonák bajonettjeiket használva lefelé taszigálják az embereket a dombon" - mondta Alex Kurzem.

"Aztán megláttam a családomat. Kiabálni szerettem volna, oda akartam menni az anyámhoz, de nem tudtam megtenni. A katonák lelőtték őt, az öcsémet és a húgomat pedig leszúrták. A kezemet haraptam, hogy ne sikítsak" - emlékezett vissza az idős férfi.

Alex a következő kilenc hónapot az erdőben töltötte, nagyrészt bogyókat evett és egy olyan nagykabáttal takarózott, amelyet egy halott katonától vett el. Előfordult, hogy házaknál kéregetett. 1942 júliusában átadták a náci járőröknek.

A fiút a köztörvényesek között sorakoztatták fel. Alex odaszaladt a katonákhoz, és térdre esve élelemért könyörgött. Ezek a lett férfiak valószínűleg ugyanazok voltak, akik lemészárolták a családját.Az őrség vezetőjének, Jekabs Kanisnak megesett a szíve a kisfiún, akinek - annak ellenére, hogy felmenői zsidók - "tipikusan árja" szőke fürtjei voltak.

Az árva az Uldis Kurzemnieks nevet kapta annak a lett régiónak, Kurzemének a tiszteletére, ahonnan a katonák, akik a szakasz "kabalájává" fogadták, származtak.

Amikor az egység 1943-ban új egyenruhákat kapott, a katonák elintézték, hogy az akkor hét- vagy nyolcéves fiúcskának is jusson egy aprócska SS-uniformis, amelyhez egy játékpuska is dukált.

Alexről nem csak képeket készítettek, de még egy filmhíradóban is szerepelt, amelyben úgy nevezték: "a birodalom legfiatalabb nácija".

A kisfiúnak nagyon vigyáznia kellett arra, hogy mit mond, hiszen ha kiderül zsidó származása, akkor vele is végeztek volna.

"Gyűlöltem a katonák brutalitását, máskor viszont szerettem a figyelem központjában állni. Folyton attól rettegtem, hogy felfedezik, ki is vagyok valójában, mert akkor lelőttek volna" - mondta Alex Kurzem.

Amikor 1944-ben fordult a kocka, a szovjetek megkezdték Lettország visszafoglalását, Alexet egy prominens lett családhoz küldték: túlélték a háborút, 1949-ben pedig Ausztráliába emigráltak.

A fiú, aki később Melbourne-ben telepedett le, Kurzemnieksről Kurzemre változtatta a nevét. Villanyszerelőként dolgozott, megházasodott: három fia született.

Alex és egyik fia, Mark többször elutazott Belorussziába és Lettországba, hogy pontosan össze tudják rakni élete első évének történetét.

A férfi később több gyűlölködő levelet kapott más zsidóktól, akik azt állították, nem áldozata, hanem cinkosa volt a náciknak a háború idején, ma azonban élettörténete szinte tananyag az ausztrál gyerekeknek, akik a II. világháború eseményeivel és a világégés utáni ausztrál emigrációval ismerkednek. A fiúról és "bajtársairól" készült képet itt nézheti meg!