Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.18
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Titkos helyen vallatja a párt a 62 milliárdot veszítő kereskedőt

Liu Csi-ping a világ leghíresebb rézkereskedőjévé vált tavaly év végén, amikor egyik üzletének köszönhetően mintegy 300 millió dolláros, azaz 62 milliárd forintos veszteség érte a kínai államot. A kereskedő azóta - szó szerint - eltűnt a kínai kettős jog útvesztőiben. Liu Csi-pinget fél éve senki nem látta.

A kínai tartalékhivatal kereskedője 150-200 ezer tonna rezet adott el a londoni fémtőzsdén a magas rézárak esésére spekulálva. A réz tonnánkénti ára azonban nemhogy nem csökkent, de azóta is újabb és újabb rekordokat ér el.

Liu Csi-ping eltűnése mögött a Kínai Kommunista Párt áll, vagyis inkább a párt egyik belső szabálya, amelynek alapján a korrupciós üggyel gyanúsítható párttagokat egy biztos helyre vihetik, ahol a párt emberei kérdezik ki őket, és egészen addig ott tarthatják, amíg vádat nem emelnek ellenük.

Korábban az így fogva tartott párttagok nem érintkezhettek a külvilággal, még családjaikkal sem. Volt akit "csak" hónapokig, volt akit évekig tartott fogva a párt.

Bár a visszaélések elkerülésére az 1990 óta létező szabályt a pártvezetés egy éve úgy módosította, hogy három hónapra csökkent a fogva tartás maximális ideje, valamint engedélyezte, hogy családjukkal beszélhessenek a foglyok, ezek betartása azonban úgy tűnik, még nem általános.

Liu Csi-pinget tavaly októberben, már az új szabályok életbe lépése után vitték el kikérdezésre, azóta pedig senki nem hallott róla.

Egyes források szerint a párthivatalnokok sem elengedni nem akarják, sem átadni az igazságszolgáltatásnak. Ez utóbbi ugyanis valószínűleg több kormányhivatalnoknak is igen kellemetlen volna.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×