Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Jelentős állami nyugdíjat kap a megtakarításokról papoló miniszter

Nagy-Britanniában a becslések szerint közel 10 millióan nem takarítanak meg elég pénzt ahhoz, hogy kényelmesen élhessenek nyugdíjas éveikben. John Hutton munkaügyi miniszter őket próbálta nagyobb megtakarításokra ösztönözni. Kiderült azonban, hogy könnyen beszél, hiszen már most jelentős állami nyugdíjra számíthat, pedig még 9 éve van a visszavonulásig.

Nagy-Britanniában ezen a héten jelentik be az elmúlt hatvan év legnagyobb nyugdíjreformját, többek között a nyugdíjkorhatár 65-ről 68 évre emelését. A hét végén egy televíziós interjúban John Hutton munkaügyi miniszter azt hangsúlyozta: a legnagyobb problémát az jelenti, hogy sokan nem raknak félre eleget nyugdíjas éveikre.

Kiderült azonban, hogy míg az átlag brit állampolgár évi 1600 fontos, azaz 624 ezer forintos állami nyugdíjra számíthat, addig John Hutton, bár még csak 51 éves, már most évi 28 ezer fontos, azaz közel 11 millió forintos nyugdíjat vághatna zsebre az adófizetők jóvoltából.

Persze nem csak a munkaügyi miniszter élhet kényelmesen nyugdíjas éveiben az állampolgárok pénzén, a brit kabinet vezető tagjai évi 50 ezer font körüli nyugdíjra számíthatnak, Tony Blair miniszterelnök pedig 123 ezer fontból, azaz mintegy 48 millió forintból gazdálkodhat majd nyugdíjas éveiben, már ha nincs egy fillér más bevétele. Ekkora jövedelemért az átlagembernek 4,7 millió fontot kellene befektetnie.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×