Tim Cookot, az Apple marketingszemléletű vezetőjét az egyik vezető mérnök, John Ternus váltja a vállalat élén 2026. szeptember 1-jétől. Tim Cook tizenöt éve irányítja az Apple-t, miután az alapító, Steve Jobs kinevezte őt utódjául 2011-ben. Tim Cook az Apple történetének leghosszabb ideig szolgáló vezérigazgatója lett, és a szeptemberi váltás után sem hagyja el a vállalatot, ahol ügyvezető elnök lesz az igazgatótanácsban. Egyebek mellett a vállalat globális politikai kapcsolatait fogja építeni, és egyben segíti John Ternust is az új szerepkörében.
Koi Tamás, a HWSW informatikai portál szakírója az InfoRádióban azt mondta, több okra vezethető vissza a vezetőváltás a cégnél. Emlékeztetett, hogy Tim Cook 50 éves volt, amikor Steve Jobs betegségét és későbbi halálát követően véglegesítették a vezérigazgatói poszton. Azóta eltelt másfél évtized, és bár Tim Cook azt állítja magáról, hogy teljesen egészséges és tele van energiával, de 65 év felett a cégvezetők azért már elkezdenek gondolkodni az utódlásról is. Jelen esetben is ez történik. Tim Cook átadja majd ősszel a stafétát a fiatalabb generáció egyik tagjának, John Ternusnak.
John Ternus is annyi idősen (50 éves) veszi át az Apple vezetését, mint elődje. Koi Tamás szerint az új vezérigazgató jóval energikusabb, fiatalosabb vezetője lesz a vállalatnak. Úgy véli,
a következő időszakban jót fog tenni a cégnek a szemléletváltás.
Steve Jobs volt az Apple első vezérigazgatója, aki letette a vállalat alapjait. A szakíró azt mondta róla, hogy ő egy vizionális alkat, egy látnoki típusú vezető volt, akit Tim Cook személyében egy igazi végrehajtó követett a poszton. A hamarosan leköszönő vezető inkább pénzügyi szemléletű ember, és összességében rendkívül sikeres időszakot tudhat maga mögött az Apple-nél. Elég csak annyit megemlíteni, hogy
a cég értéke tizenöt év alatt megtízszereződött, és jelenleg több mint 4000 milliárd dollár a piaci tőkeértéke.
A pénzügyi sikereken túl sok minden mást is köszönhet az Apple Tim Cooknak. Koi Tamás szerint részben az iPhone népszerűségére építve sikerült felépítenie egy olyan termékportfóliót, ami további lendületet adott az eladásoknak, illetve az árbevételek növekedésének. Fontos megjegyezni azt is, hogy az ő vezetése alatt jelentek meg az okosórák és a különböző új audiotermékek az Apple kínálatában. A szakíró kiemelte, hogy ma az Apple AirPods a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott fülhallgatója, ami szintén Tim Cook vezérigazgatói tevékenységéhez köthető.
Az elmúlt években ugyancsak sikeressé vált az Apple streaming-szolgáltatása, mint ahogy az Apple Music is. Koi Tamás azt gondolja, hogy
az Apple Tim Cook vezetésével diverzifikáltabbá tette a termékportfólióját egy olyan időszakban, amikor rendkívül komoly turbulenciákkal és kihívásokkal kellett szembenézni.
Ilyen hátráltató periódus volt a koronavírus-járvány időszaka, aminek sok negatív hatása volt a hardvergyártókra, az okostelefon- és PC-piacra, valamint az összes IT-beszállító tevékenységére is. A szakíró úgy véli, Tim Cook talán az egyetlen olyan amerikai cégvezető az IT-szektorban, aki Kínával és az Amerikai Egyesült Államokkal egyaránt jó kapcsolatot ápol. Donald Trump Fehér Házba való visszatérését követően is meg tudta őrizni a függetlenségét, miközben Kínában is rendkívül népszerűek és kelendőek az Apple termékei. „Ebben megint csak Tim Cook diplomáciai érzéke játszott komoly szerepet” – jegyezte meg a HWSW informatikai portál szakírója.
Mit kell tudni a leendő vezérigazgatóról?
Az utódja tehát szeptembertől John Ternus lesz, akiről Tim Cook nagyon elismerően nyilatkozott. Koi Tamás az új vezérigazgatóval kapcsolatban először is azt emelte ki, hogy ő eddig egy mérnök volt, ráadásul már nagyon régóta az Apple-nél dolgozik. Huszonöt évvel ezelőtt, 2001-ben érkezett a céghez, és a kezdetektől fogva a hardver részleg meghatározó alakja volt, egy igazi nagy tervező. 2021-ben már rábízták ennek a részlegnek a vezetését. Koi Tamás úgy fogalmazott, „az ő keze nyoma a piacon jelenleg kapható Apple-termékeken bőséggel megtalálható”, ezeknek a készülékeknek a tervezésénél mindig jelen volt John Ternus.
Az Apple leendő vezérigazgatója előtt álló legnagyobb kihívás a szakíró szerint az lesz, hogy vajon képes lesz-e újra lendületet adni a vállalatnak abban a tekintetben, hogy „egy kicsit túl tudjon lépni az iPhone-okon”. Koi Tamás szerint az Apple-nek a következő évtizedben már valahogy ki kellene kerülnie azt, hogy kizárólag az iPhone-ok hátán próbál előrejutni. Azt gondolja,
nagy kérdés lesz, hogy John Ternusnak sikerül-e bevezetnie a céget egy olyan világba, ahol már nem biztos, hogy az okostelefonok lesznek azok a termékek, amelyek mindenkinek ott fognak lapulni a zsebében, hanem „valami egészen más, a mesterséges intelligenciához köthető hardver”.
Erről az egyelőre még csak elképzelt hardverről most mi még nem tudunk semmit, de nem kizárt, hogy az Apple fiókjában már ott vannak a tervek róla. Miután bejelentették, hogy ki lesz Tim Cook utódja, John Ternus is arra utalt a dolgozókhoz intézett székfoglaló beszédében, hogy
soha nem látott termékek fognak megjelenni az Apple kínálatában a közeljövőben.
Koi Tamás elmondta: az idén és jövőre piacra kerülő Apple-termékek tervezése és megalkotása azért még minden valószínűség szerint Tim Cookhoz lesznek köthetők, vagyis az új vezérigazgató által megálmodott hardverekre, készülékekre még biztosan várnunk kell jó darabig.
A cikk alapjául szolgáló interjút Szabó Gergő készítette.






