A magyar labdarúgó-válogatott – az előző torna ezüstérmese, s talán nem csak szerintünk a legjobbja – nem jutott túl a csoportszakaszon az 1958-as, svédországi tornán. Négy mérkőzést játszott, sorrendben a walesiek, a svédek, a mexikóiak, majd csoportból való továbbjutásért vívott rájátszásban újra a walesiekkel.

Nem volt még messze a forradalom, ami után szétesett az Aranycsapat. A svájcihoz hasonló szereplés irreális volt, de azért itthon mindenki azt remélte, legalább a legjobb nyolcba sikerül bejutni. Az első mérkőzés 1:1-es döntetlent hozott a walesiek ellen, a másodikat elveszítette Baróti Lajos csapata a későbbi ezüstérmes, házigazda svédek ellen 2:1-re.

Három nappal később a mexikóiak elleni 4:0-s győzelem visszaadta az esélyt: csak le kellett volna győzni rájátszásban az első ellenfelet, a walesieket.

A két válogatott azonos pontszámmal és gólaránnyal végzett csoportjában az 1958-as világbajnokságon, ezért a két csapat június 17-én, Solnában újra megmérkőzött egymással a továbbjutásért.

A találkozó reggelén a svéd lapok híre komoly megrázkódtatást okozott a magyar válogatott táborában, ugyanis hatalmas betűkkel hozták a címlapon, hogy egy nappal korábban Budapesten kivégezték Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét és társait.

Mire a meccs este hétkor elkezdődött a Råsunda Stadionban, már mindenki tudta, mi történt előző nap a Kozma Sándor utcai vesztőhelyen. A lelátón kevés néző üldögélt, többségükben magyarok, akik a forradalom után emigráltak Svédországba. Középen lyukas piros-fehér-zöld zászlókat lobogtattak, mindegyikre fekete gyász szalagot kötöttek.

Zengett a lelátóról a „gyilkosok, gyilkosok”, a magyar csapatra bénítólag hatott a hangulat.

Grosics Gyula mesélte később, hogy természetesen tudtak arról, mi történt otthon, azokkal, akiket jobban ismert, akikben megbízott, akikről tudta, hogy nem „fújják be”, beszélgetett is a történtekről. Szinte mindannyian szomorúak, levertek, dekoncentráltak voltak.

A meccs hajrájában, 1:1-nél Grosics Gyula túl röviden passzolt Sárosi Lászlóhoz, aki nem tudta átvenni a labdát, Medwin megszerezte és 13 méterről a magyar kapuba lőtte. Wales 2:1-re nyert, Magyarország kiesett, de a legnagyobb megrázkódtatást nem a vb-kudarc, hanem Nagy Imre és társai kivégzése okozta.

Megerősítette mindezt az 1958 júniusának végén megjelent Szabad Magyarság nevű emigráns lap írása: „Ez a mérkőzés nagy tüntetés közepette került lejátszásra. A labdarúgást szerető közönség együttérzését fejezte ki a tüntetőkkel, mert a lelátón csak mintegy 600 néző jelent meg. Egy részük — közöttük menekült magyarok — gyászszalagos magyar lobogókkal tüntetett Nagy Imre, Maléter és társai meggyilkolása ellen. A játékosok ennek hatása alatt léptek a pályára, s vereségük nagy mértékben ezzel magyarázható. A második walesi gólnál leállt a védelem, mintha ezzel nyilvánították volna ki együttérzésüket a tüntetőkkel.”