Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Caution
Nyitókép: trendobjects/Getty Images

Nagyot fordul az időjárás

Zajos volt az éjszakai frontátvonulás, zivatarrendszer haladt át az ország nagy része fölött. A hidegfront átvonulását követően visszaeső hőmérsékletre, mérsékelten meleg időre, gyakran élénk, erős szélre számíthatunk.

A front mögött reggelre északnyugaton már el is kezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, így csütörtökön is több órára kisüt a nap a változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő mellett.

A Dunántúlon és délen ugyanakkor lehetnek felhősebb körzetek.

A front érkezésével nyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani, melyek éjszaka rendszerbe is szerveződnek. Heves zivatar sem kizárt nagyobb méretű jéggel.

A rendszer legyengülve hajnalban éri el a keleti országrészt, majd csütörtök délelőttre elhagyja a térséget. Később legfeljebb zápor, esetleg zivatar fordulhat elő északkeleten, illetve északnyugaton.

Nyugat felől egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul a szél és megerősödik, sőt több helyen – zivatarokhoz kapcsolódóan is – viharossá fokozódhat.

A hevesebb cellák közelében akár erősen viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 17 fok között alakul, de keleten enyhébb lesz a hajnal, 20 fok körüli minimumokra van kilátás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön többnyire 20 és 26 fok között várható, de keleten néhány fokkal magasabb, a felhősebb dunántúli tájakon néhány fokkal alacsonyabb csúcsértékek is lehetnek.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×