Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
312.5
bux:
147206.15
2026. szeptember 4. péntek Rozália
chinese girls talking with digital tablet
Nyitókép: Getty Images

Kína üzent a világnak, de főleg az Egyesült Államoknak

A kínai kereskedelmi minisztérium közleményben védte meg a ritkaföldfémekre és kapcsolódó termékekre vonatkozó exportellenőrzési intézkedéseket, melyek szerinte jogszerűek – jelentette a kínai állami média.

A minisztériumi közlemény szerint Kína felelős nagyhatalomként jogszabályok alapján alkalmaz exportellenőrzést bizonyos termékekre. "Az ellenőrzések nem jelentenek exporttilalmat, és a megfelelő kérelmek esetén az engedélyezés továbbra is biztosított lesz" - áll a közleményben.

A minisztérium szóvivője hozzátette, hogy az intézkedések bevezetése előtt Kína már értesítette az érintett országokat és térségeket kétoldalú exportellenőrzési párbeszéd keretében.

"Peking kész együttműködni a nemzetközi közösséggel az exportellenőrzési párbeszéd és tapasztalatcsere fokozása érdekében, a globális ipari és ellátási láncok biztonságának és stabilitásának megőrzése céljából" - fogalmazott.

Az Egyesült Államok szombaton bejelentett, Kínát érintő 100 százalékos vámemelésére reagálva a kínai szóvivő úgy nyilatkozott, hogy "Washington hosszú ideje túlzottan tág értelmezésben alkalmazza a nemzetbiztonság fogalmát, visszaél az exportellenőrzési eszközökkel, és egyoldalú, diszkriminatív intézkedéseket hoz, különösen a félvezetőipari termékek területén".

Kína szerint az amerikai intézkedések, különösen a szeptemberi, Madridban tartott gazdasági és kereskedelmi tárgyalásokat követően bevezetett újabb korlátozások, súlyosan sértik Kína érdekeit, és aláássák a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban elért eredményeket.

A kereskedelmi tárca szóvivője hangsúlyozta:

a magas vámokkal való fenyegetőzés nem megfelelő módja a Kínával való kapcsolattartásnak.

Kína arra szólítja fel az Egyesült Államokat, hogy haladéktalanul hagyjon fel a helytelen gyakorlatokkal, tartsa tiszteletben az államfők közötti telefonos egyeztetések során elért megállapodásokat, és folytassa az érdemi konzultációkat a meglévő gazdasági és kereskedelmi mechanizmusokon keresztül, a kölcsönös tisztelet és az egyenlő felek közötti párbeszéd alapján - közölte.

A szóvivő szerint "ha az Egyesült Államok továbbra is a helytelen utat választja, Kína határozott lépéseket fog tenni jogainak és érdekeinek megvédésére".

Peking csütörtökön jelentette be, hogy szigorítja a ritkaföldfémek és azok feldolgozásához kapcsolódó technológiák exportját, melyre reagálva Donald Trump amerikai elnök szombaton a már meglévő 30 százalékos vám fölött további 100 százalékos vámot vetett ki minden kínai árura.

Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Tipikus Elon Musk, olyan mint a MÁV

Elon Musk ígéretei olyanok, mint a MÁV menetrendje, az úticél megvan, az érkezési idő inkább csak tájékoztató jellegű. Itt van viszont a kormány és pedálok nélküli, teljesen önvezető CyberCab, ami meglepően jól áll. Musk még 2024-ben jelentett be, a gyártását 2026-ra ígérték, az pedig el is kezdődött, tegnap a texasi Austinban kiváltságosok már utazhattak is az első CyberCabekkel. Eddig úgy tűnik, hogy nagyjából a terveknek megfelelően halad minden. De van itt két probléma. Az egyik, hogy hatalmas darabszámot, exponenciális növekedést ígértek, ennek azért a gyártási oldalon is vannak akadályai, de az önvezetési ígéretek teljesülése azon is múlik, hogy a hatóságok hol és milyen feltételekkel engedik használni a rendszert, a Tesla felügyeletet igénylő FSD-rendszerének jóváhagyása pedig még nem engedély arra, hogy a sofőr átadja a teljes felelősséget az autónak. Valószínűleg hosszú lesz még az út a széles körben használható teljes önvezetésig. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×