Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
330.2
bux:
116499.51
2026. január 12. hétfő Ernő
Dugóban araszoló busz a Budakeszi úton
Nyitókép: forrás: Facebook

Volt ÁSZ-elnök jelentése: technikai csődben a budapesti önkormányzat

„Budapest nem tudja kifizetni a terheit” – írja a nemrég nyilvánosságra hozott jelentés. Azt is hozzáfűzi, a főpolgármester szinte egyedül dönt a főváros pénzügyeiről.

Megjelentek az előzetes megállapítások a Budapest pénzügyi állapotát vizsgáló helyzetfelmérésből, mint abból kiderül, a városvezetés olyan forrásokkal számol a költségvetés tervezésénél, amelyek valójában nem állnak rendelkezésre – írta meg a HVG.hu.

A Domokos László, az Állami Számvevőszék volt elnöke, egykori fideszes képviselő által vezetett, a kormány által rendelt vizsgálat a kormány és a főváros képviselőinek júniusi tárgyalását követően indult, ennek előzetes megállapításai kerültek ki kedden a kormány honlapjára.

Budapest Főváros Önkormányzatának pénzügyi helyzete mintegy öt éve folyamatosan romlik, pénzeszközeinek állománya a korábbi értékek töredékére csökkent. Likviditását csak a BKK Zrt., illetve a BKV Zrt. finanszírozásának egy részének következő évre halasztásával tudta eddig biztosítani. Erre a faktoringszerződéses megoldásra ugyanakkor 2025-ben jogszabályi rendelkezés alapján már nincs lehetősége.

Ugyan adósságállománya 2021 végétől lassú ütemben csökkenő tendenciát mutat, működési költségeinek egyre nagyobb hányadát likvidhitel felvételével tudja csak fedezni. A Fővárosi Önkormányzat közfeladatai ellátásának hatékonyabbá tétele érdekében érdemi intézkedéseket nem tett. Mindemellett az elemzett hat év mindegyikében fizetett jutalmat, összesen 5,5 milliárd forint kiadást jelentve.

A jelentés megállapítja, a főváros

2025 szeptemberére már elköltötte a 2026-os költségvetés közel negyedét.

Hozzáteszik, 2023 végére már vélhetően beállt a pénzügyi fizetésképtelenség, ami hónapról-hónapra romlik. Ezt a problémát úgy hidalják át, hogy 2022-ig főleg a „felhalmozási tartalékokat” élték fel, 2023-tól a fővárosi önkormányzat kényszerfinanszíroztatta magát szervezeteivel, 2024-től pedig a szolidaritási hozzájárulással összefüggő vitán keresztül „a Magyar Államot is bevonta ebbe a [...] »konstrukcióba«”.

Az Állami Számvevőszék ezzel párhuzamosan zajló vizsgálatának keretében nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentés bemutatja, Budapest az átlagot messze meghaladó mennyiségű megtakarítással rendelkezett 2019-ben, 2022-re ez teljes egészében elfogyott. Ezt mutatja az alábbi grafikon is.

A szeptembertől beérkező iparűzésiadó-bevételekkel együtt sem lesz stabil a főváros pénzügyi helyzete, teszi hozzá a Domokos László vezetésével készült jelentés. Külön kiemelik, az elmúlt évek költségvetéseit úgy tervezte meg a főváros, hogy úgy számolt, a szolidaritási hozzájárulást nem kell majd megfizetni a bírósági döntések nyomán.

A 2025. július-december havi likviditási tervben szereplő mindkét verzióban kormányzati segítséggel, vagy kedvező bírósági döntéssel számolnak. Emellett a 2025. évi költségvetés tervezete gazdaságilag mintegy 130 milliárd forintos nagyságrendű hiánnyal számol, ennek kiküszöbölésére az önkormányzat „semmilyen érdemi [...] lépést [...] nem tett”.

Lényegesen kevesebb pénzügyi forráshoz jut a fővárosi közösségi közlekedés, mint ami a működéséhez, valamint a műszaki állapot biztonságos fenntartásához szükséges lenne. A helyi iparűzési adóból származó bevétel „a törvény által fedezetet adna” a megfelelő működés fenntartásához – állítja a jelentés.

Mivel ennél jóval kevesebbet fordít az önkormányzat a területre, biztonságot veszélyeztető állapotokat teremt, illetve nem biztosítja a fejlesztés forrását. Ez a mindennapokban a buszokkal kapcsolatos anomáliákban, és a CAF-villamosok fogadása körül kialakult bizonytalanságokban csapódott például le.

A jelentés megállapítja azt is, 2020 óta az önkormányzat vezetése

„a főpolgármester döntése értelmében egyfajta pénzügyi diktatúrát épített fel”

– ugyanis Karácsony Gergely szinte egyedül dönt a főváros pénzügyeiről, megkerülve a Fővárosi Közgyűlést.

A közgyűlés költségvetést érintő hatáskörét korlátozták, így például főpolgármesteri döntéssel tett kötelezettségvállalást az önkormányzat a „nagykörúti bringasztráda” esetében is. A HVG cikke hozzáfűzi, a kormány ugyanezt teszi, amikor rendeletekkel heti szinten módosítja a költségvetést.

Szintén kiemeli a jelentés, hogy 2024-ben már kilenc fővárosi szervezetnél összesen 206 olyan közbeszerzés volt, amelyen csak egy pályázó indult. Ez majdnem duplája a 2023-as értéknek, amikor hét fővárosi szervezet esetében 127 ilyen közbeszerzés volt. Ezen évben magas volt az egyajánlatos közbeszerzések aránya a Fővárosi Vízműveknél, és a BKM Nonprofit Zrt. esetében is.

„Még további dokumentumok vizsgálata szükséges a teljes gazdálkodási kép megalkotásához” – teszi hozzá a jelentés. Domokos László szerződése a vizsgálat lefolytatására december 31-ig tart.

Karácsony Gergely budapesti főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén úgy fogalmazott, az „Állami Számvevőszék másodszor vizsgálta a főváros gazdálkodását”. Elmondta, a tárgyalások megkezdődtek a főváros és a kormány között, de ezek megszakadtak, véleménye szerint rajtuk kívül álló okokból – írta meg az Index.

„A fenntarthatatlan pálya 2025 végén eljuttathat minket egy olyan krízishelyzetbe, aminek elkerülése [...] az egész nemzetgazdaság érdeke”

– tette hozzá a főpolgármester.

Úgy fogalmazott, a bevételeik a kötelező feladataik ellátását sem tudja finanszírozni, és nincsenek abban a helyzetben, hogy saját maguk döntsenek a bevételekről, a kiadásokat pedig nem tudják lejjebb faragni.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Figyelmeztetnek a meteorológusok: tragikus a helyzet a világ legmagasabb hegységében az időjárás miatt

Egyre kevesebb hó hullik télen a Himalájára, ezért a hegyvonulat sok helyen jelenleg is kopáran, sziklásan áll, amikor vastag hótakarónak kellene fednie – figyelmeztetnek a meteorológusok. Szerintük az elmúlt öt tél többségében az 1980–2020 közötti átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék hullott a világ legmagasabb hegységében. A visszahúzódó gleccserek és a csökkenő hómennyiség destabilizálja a hegyoldalakat, mivel eltűnik az a jég és hó, amely addig összetartotta a kőzetet. Emellett, az alacsony csapadékmennyiség a térség folyóinak vízhozamát is negatívan befolyásolja - írta meg a BBC.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×