Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Mezőgazdasági munkagép kerekeinek nyoma egy szántóföldön Ebes határában 2020. november 3-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Stratégiai partnerség előtt Magyarország és Izrael

Az öntözés-fejlesztésről, oktatási és tudományos partnerségről, valamint hosszú távú agrár együttműködésekről egyeztetett Nagy István agrárminiszter Avi Dichterrel, Izrael mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével - közölte csütörtökön az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény szerint Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország példaként tekint Izraelre, hiszen csodálatos az a teljesítmény, amit a mezőgazdaság területén a történelme folyamán véghez vitt. „A magyar kormány stratégiai ágazattá nyilvánította az agráriumot és háromszor több forrást biztosít fejlesztésekre, mint korábban, ezért szeretnénk olyan technológiai fejlesztéseket végrehajtani, amiket a versenyképességünket növelik, mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar területén” – fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy „tavaly történelmi aszály nehezítette a mezőgazdaságot, ami figyelmeztető jelként hatott ránk, ezért még nagyobb hangsúlyt fektetünk az öntözésfejlesztésre. A legmodernebb technológiák alkalmazását pedig a legjobbtól szeretnénk megtanulni. A vízre eddig katasztrófaként tekintettünk, amit az áradások esetén gyorsan el kell vezetni, azonban szemléletváltást hajtottunk végre.

A vizet meg kell tartanunk és gazdálkodnunk kell vele, mert az a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja.”

A tárcavezető kitért arra is, a magyar agrárium az ország népességének dupláját képes ellátni élelmiszerrel, így Magyarország Izrael importigénye szempontjából is kulcsfontosságú partner lehet.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy az agrárium tekintetében is stratégiai partnerség szükséges a két ország között.

Nagy István kiemelte: „szívesen kötünk stratégiai partnerséget Izraellel az agrárium, vagy az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, hogy jobban megismerjük az új technológiákat, mert így a hazai mezőgazdaság tovább fejlődhet”.

Az egyeztetés keretében az izraeli tárcavezető meghívta Nagy Istvánt egy hivatalos munkalátogatásra – közölte az AM.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter élesen bírálta vasárnap a Fideszt és a KDNP-t, amiért a két ellenzéki párt "egyes politikusai, illetve propagandistái napok óta hazudoznak" és egy "manipulatív" videofelvételt terjesztenek róla. A KDNP aláírásgyűjtést indított a tárcavezető lemondatása céljából. Magyar Péter azt javasolja a kormánynak, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×