Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.95
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Bugár Csaba, a MFB Invest Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a svájci Sensirion első, anyaországon kívüli európai gyártóüzemének bokrétaavató ünnepségén Debrecenben 2021. január 19-én. Elérte legmagasabb pontját a 3,5 milliárd forintos beruházással épülő ötezer négyzetméteres csarnok, amelyet a tervek szerint májusra készül el. A magas műszaki színvonalú üzemben a svájci tulajdonú elektronikai cég magyar leányvállalata, a Sensirion Hungary Kft. ötven fővel kezdi majd meg működését.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Megvan, ki vezetheti az Államkincstárat

Bugár Csaba veheti át a hetekkel ezelőtt megüresedett elnöki posztot.

Március elején derült ki, hogy Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke távozik. Hivatalos nem közölték a döntés okát, a Népszava akkori információi szerint köze lehetett a lépésnek z annak, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter Magyar Államkincstár stratégiai megújításának és hatékonyabb működésének elősegítéséért felelős miniszteri biztost nevezett ki.

A Portfolio most úgy értesült, hogy Bugár Csaba, az MFB Invest vezérigazgatója lesz az új elnök.

Bugár Csaba 2010-től vezérigazgatóként vezette a Diákhitel Központ Zrt.-t, 2019. júniusától a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. vezérigazgatója lett.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×