Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
324.27
bux:
144058.65
2026. október 15. csütörtök Teréz
Nyitókép: Pixabay

Végül csak nem partra vetettként zárja az évet a magyar hal

Kiváló minőségű idén a magyar hal, az árak pedig megegyeznek a tavalyival – mondta az InfoRádiónak a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője. Tavasszal a pandémia sok problémát okozott a hazai halexportban, de nyárra stabilizálódott a helyzet.

A koronavírus-járvány első hulláma miatt teljesen megállt az élet az exportpiacon tavasszal, mert a határzárak miatt a külföldi kitelepítések azonnal megszakadtak, miközben a magyar tenyésztők itt álltak mintegy 1200 tonnányi hallal a tárolótavakban – fogalmazott az InfoRádióban Lévai Ferenc.

A megoldást az a mintegy 800 millió forintos, gyors mentőcsomag jelentette, amely révén a horgászatra hasznosított állami vízterületekre – állami pénzen – a halakat kihelyezték. Ekkor a szakma, mintegy nagyesküt téve Varga Mihály pénzügyminiszternek, ígéretet vállalt arra, hogy az összeget még az idei évben vissza fogja szolgáltatni a tárca kasszájába, miután a várakozások a horgászturizmus fellendülését vetítették előre. A szakmaközi szervezet elnöke kiemelte, a számok várakozáson felül alakultak, ugyanis

500 ezerről 700 ezerre duzzadt a magyar horgászok létszáma az idei évben,

így a járulékos adókból, illetve az egyéb horgászatból származó bevételekből bőven fedezték a mentőcsomag összegét.

A nyári forgalom, köszönhetően az idegenfogalom beindulásának, soha nem látott mértékűnek volt mondható, bőséges választékkal – az afrikai szálkamentes harcsától az élő pontyig –, és ahol kinyitottak, mindenfelé zsúfoltak voltak a halászcsárdák és halsütők. Mindeközben a horgászat is folyamosan „szippantotta föl” az állatokat.

A folytatás azonban felemásabb. A szakember emlékeztetett arra, a Dunántúl nagy része a kora tavasszal kiszáradt, vízhiánnyal küzdött, július–augusztusban villámárvizek következtek, amik „vitték fél Baranyát és Somogyot”:

több száz mázsa hal lett oda, és nagyságrendileg 300 hektárnyi halastó látta a kárát.

Most viszont már nyugodt szívvel mondható, hiszen a halászat vége felé járunk – tette hozzá –, hogy

jó az idei haltermés, általában nagyobbak az állatok,

köszönhetően a nagy melegnek és a viszonylag alacsonyabb takarmányáraknak. Tehát van bőven választék a 2-3-4 kilós halak közül a piacon, miközben a feldolgozóipar is lépett valamennyit előre.

Lévai Ferenc a karácsonyi időszakkal kapcsolatban arra figyelmeztetett, ne december 20-án akarjunk édesvízi halat vásárolni, hiszen ezeknek a fajtáknak 2-3 hónapig semmi bajuk nem lesz a mélyhűtőben.

A termés 15 ezer tonnányi lesz lesz a piaci halakból, amiből bőségesen lesz karácsonyig, akár húsvétig is, miután a most betárolt halak egy része kora tavasszal kerül majd piacra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×