Infostart.hu
eur:
364
usd:
325.27
bux:
144400.39
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a monetáris tanács döntéséről tartott sajtótájékoztatón a jegybank székházában 2019. március 26-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Matolcsy György változtatott a hatáskörökön az MNB-ben

A Magyar Nemzeti Bank vezetőjének csütörtöki rendelete alapján az alelnökök irányítása alá tartozó területek változtak.

Mint ismert, Nagy Márton korábbi MNB-alelnök távozása után Matolcsy György úgy rendelkezett, hogy az ő távollétében alelnökei közül a személyi változásig megnevezett Nagy Márton helyett Patai Mihály helyettesíti, ha pedig ő sem elérhető, akkor Kandrács Csaba. Vagyis nem a Nagy Márton utódjának jelölt és a parlament gazdasági bizottsága által kedden már kinevezésre is alkalmasnak talált Virág Barnabás vette át e téren is elődje helyét – hívja fel a figyelmet az Mfor.hu.

Egy, a csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent rendeletben pedig Matolcsy György az alelnökei hatáskörén is változtatott. Így a Nagy Márton által felügyelt területekből Virág Barnabásnál csak a monetáris politika és a pénzügyi stabilitás marad, a hitelösztönzés viszont átkerül Patai Mihályhoz, aki emellett továbbra is fele a nemzetközi kapcsolatokért, a készpénzlogisztikáért, a pénzügyi infrastruktúrákért és a digitalizációért – teszik hozzá.

Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×