Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.44
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Bejelentette a vízhiányt az agrártárca

Április elsejétől tartós vízhiányos időszakot hirdetett meg az Agrárminisztérium. A tárca parlamenti államtitkára, Farkas Sándor az InfoRádiónak elmondta: emellett az országos aszályhelyzet miatt meghosszabbítják az öntözési idényt is, amely október végégig tart.

Kétségtelen tény, hogy aszálykár van, és nem is kicsi, de hogy ez nagyságrendileg, forintosítva mennyit jelent, korai megmondani - fogalmazott az InfoRádióban Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.

"Azt látjuk, hogy az elmúlt nyolc hónapban, tavaly nyár óta érdemleges, nagy csapadékok az Alföld jelentős részét nem érték. Éppen ezért az őszi növények vetése során komoly gond volt a keléssel, a hótakaró hiánya miatt a növények nem tudtak megerősödni, és azóta is csak 30 milliméter csapadék esett" - ecsetelte Farkas Sándor. Tehát a növények ott vannak a talaj felső rétegeiben a kis gyökerükkel, és nem érik el azt a szintet, ahol a víz van a talajban - sokkal lejjebb.

Az öntözési idény április közepétől augusztusi végéig tartott, de az Agrártárminisztérium a helyzet alapján idén már április 1-jével meghirdeti a tartós vízhiányos időszakot, ami segítség a gazdálkodóknak, akiknek ilyenkor nem kell vízkészletjárulékot fizetni.

"Van egy másik fontos döntés: látva a klimatikus viszonyokban beállt változásokat, 2020-tól már március 1-től október 1-ig fog tartani ez az időszak.

Így fel lehet készülni arra, hogy az őszi növények öntözése is megoldhatóvá váljon, és ha jövő tavasszal is ilyen rendkívül aszályos idő lesz, nagyon korán, a tél végén el lehet kezdeni az öntözést" - tette hozzá.

A minisztérium öntözésfejlesztési stratgéiát is készített, amely szerint az elkövetkező 10 évben évente 17 milliárdot fordítanak arra, hogy a részben meglévő, de nem használt öntözőcsatornákat, -műtárgyakat felújítsák belőle, hogy a tervezett több mint 100 ezer hektár újra öntözhető legyen. Ezzel összesen 220-230 ezer hektár öntözhető területe lesz az agrárgazdáknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek megugrása támogatta. Közben az ügyféloldalon folytatódott a növekedés: egyre több az optikai szélessávú és IPTV-előfizető, a mobiladat-felhasználás pedig továbbra is látványosan emelkedik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×