Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
325.16
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Veszélyben a Media Markt és a Tesco tervezett összefonódása

Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében elektronikai termékeket kínáló, önálló üzletrészeket alakítanának ki - tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki számában azt írja, hogy közigazgatási forrásból úgy értesültek: bár a versenyhivatali jóváhagyást már megkapta a két multinacionális vállalat,

a plázastoptörvény alól felmentést adó szakértői bizottságnál eddig nem kezdeményezték az engedélyezési eljárást.

A cikk ismerteti, hogy önmagában nem elegendő a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása ahhoz, hogy a Media Markt műszaki áruházlánc üzletrészt alakítson ki kilenc Tesco-hipermarket elektronikai részlegén. Az átalakításokhoz ugyanis a plázastoptörvényként ismertté vált, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló jogszabály alól felmentést adó szakértői bizottság hozzájárulása is szükséges.

A vonatkozó rendelkezés szerint ha módosul egy már meglévő építmény, helyiség alaprajzi elrendezése, például belső válaszfalat bontanak le, térelválasztókat helyeznek át vagy más hasonló beavatkozást hajtanak végre, akkor a miniszterek által delegált bizottsághoz kell fordulni. A szakértők mérlegelik az egyes kérelmek környezetvédelemre, vidékfejlesztésre, épített környezetre és a környéken már működő más kereskedelmi építményekre gyakorolt várható hatásait, és ennek alapján döntenek a plázastop alóli felmentésről.

A plázabizottsághoz azonban eddig nem érkezett kérelem az összefonódásról tavaly október elején született bérleti keretszerződéssel kapcsolatban.

A bizottság az eddigi információk alapján megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy kérdéses a tervezett átalakítások sorsa - jelezték a lap közigazgatási forrásai.

A Tesco a lappal közölte: jelenleg zajlik a Media Markt-polcok elhelyezése a Tesco Pesti úti áruházában, ahol a Media Markt árusítóhely február 28-tól fogadja a vásárlókat. A műszaki eszközöket kínáló kereskedelmi cég már megkezdte a munkatársak toborzását. A Tesco és a Media Markt minden szükséges engedéllyel rendelkezik az együttműködés elindításához - szögezte le a lánc sajtóosztálya.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×