Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megbírságolta a jegybank a Groupama Biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank négymillió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, mert a biztosító rosszul tájékoztatta ügyfeleit a kötelező biztosítás megszűnéséről - közölte a jegybank csütörtökön.

A jegybank közleménye szerint a Groupama nem az adott kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb)-szerződés megszűnésének tényleges dátumát, hanem több nappal későbbi időpontot közölt 2013 októberétől egy negyedévet meghaladó időszakon át négyezernél is több fogyasztóval.

A biztosító törlésértesítő levelekben nyújtott tájékoztatása befolyásolhatta a fogyasztók új biztosítási szerződés megkötésére irányuló döntését, ők ugyanis nem rendelkezhettek valós információval a szerződés tényleges megszűnésének időpontjáról - írja az MNB.

Az MNB a bírság kiszabása során figyelembe vette, hogy a biztosító a jogsértést a korábbi években valósította meg, ugyanakkor a jogsértés jellege, valamint a jövőbeni ismétlődés megelőzése miatt indokolt volt a szankció alkalmazása.

A cselekmény súlyát enyhítette jegybank indoklása szerint, hogy a Groupama Biztosító minden olyan ügyfele számára jóváírja a szerződés megszűnése az újrakötés közötti időszakra vonatkozó fedezetlenségi díj összegét, akik a kgfb-szerződés megszűntetéséről szóló levél kézhezvételét követő 14 napon belül újrakötötték e szerződésüket a biztosítónál. Az érintett fogyasztóknak tehát nincs teendőjük.

Azon további ügyfelek, akik 14 napon át nem szerződtek vissza a Groupama Biztosítóhoz, a kockázatviselés nélküli időszakra fedezetlenségi díj fizetésére kényszerültek, mivel a díjnemfizetéssel megszűnt szerződéseket az ügyfelek az adott biztosítási időszak végéig csak a korábbi biztosítójuknál köthetik meg ismét.

A jegybank a közleményben felhívja a figyelmet: a kgfb-szerződés megszűnése jelentős hátránnyal járhat minden, a közúti közlekedésben részt vevő ügyfélnek, így a fogyasztó köteles folyamatosan fenntartani a biztosítási jogviszonyt. Emiatt a szerződés megszűnésének időpontjára vonatkozó pontos tájékoztatás mind a fogyasztó, mind a közlekedésben részt vevő más személyek elemi érdeke - írják.

Címlapról ajánljuk
Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Több milliárdnyi régi pénzt őriznek a németek, nem véletlenül

Még mindig kinn van több milliárd márka az embereknél, és a Bundesbank továbbra sem válogatós, legalábbis ami a forgalomból huszonnégy évvel ezelőtt az euró által kiszorított német márka becserélését illeti. Munka akad bőven, a „régi pénz” jelentős részét a németek különböző okokból még mindig őrzik.

Szembeszállnak Donald Trumppal az EU vezető országai

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére vasárnap az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, s amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vámot helyezett kilátásba.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×