eur:
395.7
usd:
366.9
bux:
65563.33
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Magyarország legnagyobb napelemes erőműve épül meg a Mátrában

Magyarország eddigi legnagyobb, 15 megawattos (MW) fotovoltaikus, azaz napelemes projektje indul tavasszal a Mátrai Erőműben, a 6,4 milliárd forint beruházással megépülő naperőmű a tervek szerint októberben lép üzembe - tájékoztatta a társaság titkársági és PR osztályvezetője szerdán az MTI-t.

Bárdos Béla közlése szerint a cég megtelt 30 hektáros Õzse-völgyi depóniáján megvalósuló fejlesztés keretében összesen 72 ezer 480 darab, egyenként 255 watt teljesítményű polikristályos napelemből épül meg az erőmű.

A projekt 50 százalékban saját erős beruházás, amit fejlesztési adókedvezmény egészít ki.

Bárdos Béla felidézte: a 950 MW beépített kapacitással rendelkező Mátrai Erőmű Zrt. a magyarországi villamos energia igények közel 15 százalékát elégíti ki, a hazai termelésből több mint 20 százalékkal részesedik, ezzel a második legnagyobb áramtermelő.

A Mátrai Erőmű alapvetően lignittüzelésű, amelyhez az alapanyagot a visontai és bükkábrányi külfejtéses bányáiból szállítja be. Ezen felül éves szinten 8 százalékban növényi eredetű biomasszát is hasznosít, amelyet magyarországi termelői integrátoroktól, illetve kereskedőktől szerez be.

Közleményében rámutatott: a társaság a megújuló energiaforrások részarányát tovább kívánja növelni a villamosenergia-termelésben.

A naperőmű szállítója a Wire-Vill Kft., az IBC Solar GmbH és az Energobit S.A. alkotta magyar-osztrák-román konzorcium. A hálózati csatlakoztatáshoz szükséges transzformátorokat a CG Electric Systems Hungary Zrt., korábbi nevén a Ganz Villamossági Művek szállítja.

A Mátrai Erőmű Zrt. 74 százalékban német tulajdonban van, többségi tulajdonosa az RWE Power AG, 26 százalékot pedig az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. birtokol. A mintegy 2100 embert alkalmazó társaság 2013-ban 95,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, nyeresége pedig 10,5 milliárd forint volt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×