Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Korszerű hulladékfeldolgozó épül Kaposváron

Az Európai Unió támogatásával 6,2 milliárd forintból megépülő korszerű hulladékfeldolgozó megvalósításának ütemezéséről tájékoztatták hétfőn Kaposváron a három évvel ezelőtt 118 településsel megalakult Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjait.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere az ülés előtt újságíróknak elmondta: az előkészítő munkák már folynak, márciusban pedig elkezdődik a településekről begyűjtött hulladékot feldolgozó létesítmény építése. A somogyi megyeszékhely gesztorságával létrejött társulás elnöke hozzátette: a tervek szerint őszre elkészülő beruházással európai szintű, a lakosok számára megfizethető hulladékgazdálkodási rendszer működik majd a térségben.

A polgármester kiemelte: a beruházáshoz az önkormányzatoknak eredetileg 1,2 milliárd forint önrésszel kellett volna hozzájárulniuk, de egy sikeres pályázatnak köszönhetően ez az összeg 388 millió forintra csökkent, egy újabb pályázat révén pedig ez is megfeleződhet.

Szita Károly emlékeztetett arra, hogy az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió 100 százalékos támogatásával a társuláshoz tartozó 31 településen összesen 2,1 milliárd forintot költöttek a szeméttelepek felszámolására, az új hulladékfeldolgozó megépítésével pedig lehetővé válik egy korszerű hulladékhasznosítási rendszer kialakítása. Ennek alapja, hogy a már a háztartásokban szelektíven válogatott hulladékot a feldolgozóban tovább válogatják, újrahasznosítják, a zöldhulladékot komposztálják, a nem hasznosítható éghető anyagokat pedig a beremendi cementgyár égetőjébe szállítják.

A több mint 150 ezer embert érintő beruházás fontosságáról szólva Kaposvár polgármestere kitért arra is, hogy az Európai Unió rendelkezése szerint 2016-tól a lerakott hulladék után tonnánként 12 ezer forintot kellene fizetni, ami azt jelenti, hogy ez 64 százalékkal emelné a hulladékkezelés díját. Hozzátette: a környezettudatos gondolkodás mellett ez is motiválta az önkormányzatokat, ezzel a beruházással ugyanis ez elkerülhető.

A kaposvári mellett Hőgyészen és Nagybajomban nyílnak hulladékudvarok, ahol ingyenesen átveszik a veszélyes hulladékot a lakosságtól.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×