Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Mennyit hozott eddig az e-útdíj?

Sikeresnek ítéli a július elsején bevezetett új elektronikus útdíjrendszert (e-útdíj) a nemzeti fejlesztési miniszter. Németh Lászlóné egy keddi siófoki szakmai rendezvényen elmondta, hogy eddig 58 milliárd forint többletbevétele származott ebből az államnak.

A több mint 700 résztvevővel az idén negyedszer megrendezett háromnapos, Nemzeti Közlekedési Napok elnevezésű konferencia nyitónapján előadást tartó miniszter kijelentette: az új rendszert sikerült zökkenőmentesen bevezetni, és az elmúlt pár hónapban várakozáson felül teljesített.

Eddig 58 milliárd forintnyi többletbevételt hozott, és - szemben a környező országokban tapasztaltakkal - Magyarországon ez nem járt botrányokkal, nem okozott forgalmi torlódásokat - tette hozzá Németh Lászlóné.

A konferencián elhangzott az is, hogy megkezdődhet a nemzeti közlekedési stratégia társadalmi egyeztetése.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×