Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.84
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

KSH: júliusban gyorsult a bérnövekedés a versenyszférában

Júliusban gyorsult a kerestek emelkedése a versenyszférában: a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak bruttó átlagkeresete 4,5, a nettója 6,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi 2,8, illetve 4,4 százalékos növekedést követően - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölt adataiból.

A prémiumok és egyéb különjuttatások nélkül számolt rendszeres havi keresetek a versenyszférában 4,9 százalékkal voltak magasabbak mint tavaly júliusban a júniusi 2,9 százalékos emelkedéssel szemben.

A nemzetgazdaság egészét tekintve a bruttó keresetek 2,1, a családi adókedvezmények hatása nélkül számított nettó jövedelmek 3,7 százalékkal nőttek tavaly július óta, a közfoglalkoztatottak nélkül a növekedés 2,8, illetve 4,5 százalékos volt.

Az 1,8 százalékos júliusi inflációval számolva a nemzetgazdaság egészét tekintve 1,9 százalékkal nőttek a reálbérek, a versenyszférában pedig 4,4 százalékos volt a növekedés a családi adókedvezmény hatását nem számolva.

A költségvetési szektorban a júliusi bruttó keresetek 0,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, azokkal együtt a csökkenés 2,6 százalékos volt. A nettó keresetek a közszférában 0,8 százalékkal emelkedtek egy év alatt, míg a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva 1,2 százalékos volt a csökkenés.

2013. január-júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 400 forint volt, 3,2 százalékkal magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 3,5 százalékkal kerestek többet, 239 600 forintot, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 220 700 forintot kerestek, ami 3,7 százalékos növekedést jelent. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 500 forint volt, 5,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak júliusban, 484 400 forintot értek el, 4,0 százalékos éves növekedéssel. Ezt az információ és kommunikáció követte 431 300 forinttal (+4,6 százalék), valamint az energiaipar (villamos energia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás) 389 000 forinttal.

Legkevesebbet, 145 100 forintot a szálláshely-szolgáltatásban és a vendéglátásban dolgozók kerestek. Ezt követte a humánegészségügyi, szociális ellátás 152 100 forinttal, illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 165 800 forinttal.

Január-júliusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 400 forint az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 10 900 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Január-júliusban a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset átlagosan 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A 240 900 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,3 százalékkal volt magasabb a 2012. január-júliusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×