Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.62
bux:
145887.25
2026. november 3. kedd Győző

Ismét látogatható a Liszt Ferenc-repülőtér kilátóterasza

Négy év után mától ismét látogatható a Liszt Ferenc-repülőtér kilátóterasza a 2A terminál tetején, a hétvégén ingyen lehet a teraszra jutni.

A Budapest Airport korábbi tájékoztatása szerint augusztus 9. és 11. között reggel 8 és 20 óra között nyílt napot tart a ferihegyi repülőtér üzemeltetője. Ezt követően a kilátóterasz a nap 24 órájában lesz nyitva, a belépő ára 400 forint, a tervek szerint csak a téli hónapokban zárják be ismét.

A Budapest Airport még 2009-ben, a SkyCourt építésének kezdetekor zárta be a teraszt, mert a munkálatok a 2A Terminál tetőterén is zajlottak. Az újranyitáshoz több biztonsági fejlesztést kellett végrehajtani, egyebek mellett megépült egy biztonsági üvegfal is.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Eladja az összes ingatlanát Tiborcz István érdekeltsége? - Reagált a pletykákra a cégcsoport

Tiborcz István cégcsoportja, a BDPST Group a Portfolio megkeresésére határozottan cáfolta, hogy valamennyi érdekeltségét el akarná adni. A cég szerint nem a portfólió aktív értékesítése a cél, csupán a beérkező ajánlatokat vizsgálják meg egyenként - a cég válasza egy az egyben olvasható alább. Megkeresésünk apropóját a Hungary in Exile napokban közzétett értesülése adta, amely szerint a csoport mintegy egymilliárd euró értékű vagyontól válna meg, többek között a Budapest Marriott Hoteltől, a Botaniq-ingatlanoktól, a Dorothea Hoteltől, a Gellért Szállótól és a New York-palotától. A lap tudni véli, hogy a cél a vagyon készpénzzé tétele és külföldre juttatása, mielőtt a hatóságok zár alá vennék. Az írás szerint Jellinek Dániel Indotekje is eladná külföldi szállodáit és spanyol lakásait, a cég azonban ezt nem kívánta kommentálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×