eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Orbán Viktor tette le a Gyermelyi Zrt. új malmának alapkövét

Orbán Viktor miniszterelnök a Gyermelyi Zrt. igazgatóival közösen tette le a vállalat új malmának alapkövét csütörtökön. A közel két milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a társaság a tésztagyártáshoz szükséges összes alapanyagot magyar, vállalaton belül forrásból szerezheti be.

Az ünnepélyes alapkőletétel előtti beszédében Orbán Viktor kijelentette, a Gyermelyi Zrt. malomberuházása és a hozzá hasonló fejlesztések megfordíthatják a magyar élelmiszeripar sorsát, és ha a magyarokat egyre inkább magyarok látják el jó minőségű ennivalóval, akkor "jobb lesz az életünk is".

Az üzemben 24 óra alatt 200 tonna lágybúza, vagy 150 tonna durumbúza őrölhető majd. Az új malom megépítésével a cég durumlisztből is önellátó lesz, ezt eddig külföldről szerezték be.

A tojáshoz és a lágybúzához hasonlóan a durumbúza-vertikum is teljessé válik, így a Gyermelyi Zrt. termékei teljes egészében magyar alapanyagokból készülhetnek - ismertette Tóth Béla, az igazgatóság elnöke az alapkőletétel előtt.

Gyermelyen 1989-ben indult el az első malom, amely teljes egészében ellátja a tésztagyárat. Az utolsó bővítés 2001-ben történt. A malom a tésztagyártás mellett sütőipari partnereket is kiszolgál, kibocsátása a tavalyi évben elérte a 100.000 tonnát, kapacitása tovább nem növelhető - indokolta a bővítést az igazgatóság elnöke.

Tóth Béla elmondta, az új malom építészeti és statikai terveit ugyanazok a szakemberek készítették, akik 25 évvel ezelőtt az első malomét. Az alkalmazott technológia üzembiztos, higiénikus, az őrlést számítógép felügyeli, a hatékony légtisztító berendezéseknek köszönhetően a malom környezetterhelése minimális.

A társaság az idén az új malom építése mellett még közel 1,5 milliárd forintot fordít beruházásokra. Pályázati forrást is felhasználva, az uniós állatvédelmi előírásoknak is megfelelő 120.000 tyúkférőhelyes tojófarmot hoznak létre. Megépül egy új csomagolóanyag raktár, valamint egy tojásválogató is - tette hozzá az igazgatóság elnöke.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×