Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Korrekciós napot zárt pénteken a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 392,30 pontos, 1,57 százalékos csökkenéssel, 24.655,24 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 37,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A régiós és a nyugat-európai börzéktől eltérően egész nap estek az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén, szakértők szerint a befektetők kivették az elmúlt napokban felhalmozott nyereségeiket.

Üzletkötők szerint egyelőre nem tudni, hogy ez csak egynapos korrekció volt, vagy egy tartósabb csökkenés kezdete.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint erősítette az eladási hullámot az is, hogy az országgyűlési választások miatti bizonytalanságok és a régiós társakhoz képest a BÉT-en felhalmozott jelentős profit miatt sok szakértő a nyereség realizálását javasolta a befektetőknek a magyar piacon. Hozzátette: ez téma lett a nyugat-európai sajtóban is.

Az üzletkötő azt mondta, hogy a korrekciót tovább fokozta, hogy a végleges adatok szerint a vártnál kisebb lett az amerikai gazdaság negyedik negyedéves növekedése.

Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója szerint ugyanakkor nincs szignifikáns eltérés az előzetes amerikai GDP és a pénteken közzétett végleges adat között, ezért szerinte ez nem befolyásolhatta jelentősen az árfolyamokat.

Az üzletág igazgató szerint a Magyar Telekom mentette meg a BUX-ot egy nagyobb eséstől. Kiemelte a Richtert, amely jelentősen gyengült a csütörtöki záráshoz képest, miközben ezt igazán alátámasztó hír nem jelent meg a gyógyszeripari társaságról.

A Mol árfolyama 365 forinttal, 1,76 százalékkal 20.335 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 180 forinttal, 2,43 százalékkal 7.220 forintra esett, forgalmuk 28 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 22 forinttal, 2,87 százalékkal 788 forintra erősödött, forgalma 3,8 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 1.400 forinttal, 3,2 százalékkal 42.300 forintra süllyedt, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.

Az Egis 469,2 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 1,12 százalékkal 21.300 forintra erősödött.

A BUMIX 2.132,57 ponton zárt pénteken, ez 8,85 pontos, 0,41 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×