Infostart.hu
eur:
356.31
usd:
312.48
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Mintegy 2 milliárd euró működőtőke áramlott az országba

Tavaly becslések szerint 2 milliárd euró körüli, adósságot nem generáló, külföldi közvetlen tőkebefektetés érkezett az országba - mondta a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.

Varga István a Joint Venture Szövetség, az ITD Hungary és a Magyar Külgazdasági Szövetség által szervezett Külgazdasági Évindító 2010 című konferencián hozzátette: továbbra is nagy a befektetői érdeklődés szolgáltató-központok magyarországi létrehozása iránt, amelyek akár regionális, globális feladatokat is elláthatnak.

A miniszter arról is beszélt, hogy India és Kína kiemelt hangsúlyt kap a magyar külgazdasági stratégiában. Hozzátette: azzal számolnak, hogy az Egyesült Államok és Nyugat-Európa is szerény növekedésnek indulhat az idén, ami befolyásolja a közép-kelet-európai régiót is.

A rendezvényen a Joint Venture Szövetség elnöke állami segítséget sürgetett azoknak a vállalatoknak. amelyek külpiacra szeretnének lépni. Fekete István hangsúlyozta: ez olyan anyagi ráfordítást igényel, amellyel az ilyen, elsősorban kis- és középvállalatok nem rendelkeznek.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×