Infostart.hu
eur:
356.04
usd:
312.29
bux:
140043.12
2026. június 30. kedd Pál

A Richter nyeresége 22,8 százalékkal nőtt 2009-ben

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált, adózott nyeresége 22,8 százalékkal nőtt tavaly, 51,046 milliárd forintot tett ki - közölte a társaság kedden a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Bogsch Erik vezérigazgató sajtótájékoztatóján azt mondta: a cég csoportszinten az euróban számolt árbevételének stagnálására számít az idén.

A gyógyszeripari cég 2009-ben 267,344 milliárd forint árbevételt ért el, ami 13 százalékkal haladja meg az előző évit. Üzemi nyeresége 44,1 százalékkal 49,226 milliárd forintra emelkedett.

Csak a negyedik negyedévben a gyógyszergyár konszolidált, adózott nyeresége 13,62 milliárd forint volt, ami 2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi bázisnál. A negyedéves értékesítés árbevétele 70,27 milliárd forintot ért el, ami 7,9 százalékkal haladja meg a 2008. negyedik negyedévit. Mind a negyedéves árbevétel, mind a profit meghaladta az elemzői várakozásokat.

A jelentés szerint a jó eredményeket a társaság két legnagyobb export piacán, Oroszországban és az Egyesült Államokban elért árbevétel-növekedés magyarázza.

A Richter egy részvényre jutó nyeresége (EPS) 2009-ben 2.746 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 2.222 forinttal.

Bogsch stagnálásra számít

A Richter Gedeon Nyrt. csoport szinten az euróban számolt árbevételének stagnálására számít az idén - mondta Bogsch Erik vezérigazgató sajtótájékoztatóján.

A belföldi piacon forintban nulla és plusz 5 százalék közötti bővüléssel számol cég. A FÁK-országokban szintén nulla és 5 százalék között lehet a növekedés, euróban számolva. Ezen belül Oroszországban 5 százalékos bővülést vár a cég. Az Európai Unión belül a kelet-európai országokban várhatóan 5 százalékkal nő a bevétel az idén, euróban számítva, míg a 15 korábbi tagállamban stagnálás várható. Az Egyesült Államokban a tavalyi kiugróan jó év után 25 százalékos, dollárban számolt bevétel csökkenéssel számol a Richter.

Bogsch Erik az idei célkitűzések közé sorolta kooperációs partner keresését - elsősorban Nyugat-Európában - az RGH-188 elnevezésű molekulája fejlesztésének következő klinikai fázisához, illetve a biotechnológiai fejlesztéséhez.

Címlapról ajánljuk
42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.

Szerdától új világ jön a parkolásban, hatalmas kérdőjelekkel

Július 1-jétől jelentősen átalakul a parkolás Budapesten, ahol szinte kizárólag mobiltelefonnal lehet fizetni a parkolásért, emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak. Több autós egyesület is tiltakozik az új rendszer és a készpénzes fizetés ellehetetlenítése ellen.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Két éven belül új ország léphet az EU-ba, Brüsszel be is mutatta az eurómilliárdos számlát

Két éven belül új ország léphet az EU-ba, Brüsszel be is mutatta az eurómilliárdos számlát

Az Európai Bizottság a következő, 2028–2034 közötti uniós költségvetésben számol Montenegró csatlakozásával, de az ország felkészítésére már eddig is több százmillió eurónyi támogatást mozgósított. A nyugat-balkáni tagjelölt 2012 óta tárgyal az uniós tagságról, és mostanra mind a 33 csatlakozási fejezetet sikerült megnyitnia, így lehetséges, hogy még 2030 előtt hivatalos tagállammá válhat. Az alig több mint félmilliós lakossággal rendelkező ország csatlakozását sok tagállam köztük Magyarország is támogatja, belépése pedig nem jelent nagy terhet a költségvetésnek, így jó eséllyel Montenegró lehet az unió 28. tagállama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×