Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

2009 sem lesz rossz év az FHB-nál

Nem fizet osztalékot az FHB 2008 évi eredmény után, ami alapvetően a válságnak, a tőkepozíció erősítésének, illetve a PSZÁF kérésének köszönhető- mondta Spéder Zoltán, elnök a társaság mai közgyűlésén. Az FHB mai közgyűlésén az igazgatóság nagy vonalakban ismertette a 2009. évi terveket. Az FHB 2009-ben negyedévente, gördülő módon tervezi a jövőt, így egészen konkrét, részletes tervek nem hangzottak el, ugyanakkor 2009-re az igazgatóság megfogalmazta elvárásait.

Az elvárások szerint a részvényesi vagyon 20 százalékos növelése a cél, az eredmény nem lehet kevesebb, mint 2008-ban (nagyságrendileg), kiadás-bevétel mutató nem haladhatja meg az 50 százalékot, a saját hitelállományt (a 2008 év végi) szinten kell tartani, miközben a KKV üzletág piacra lépése ebben döntő lehet.

Gyuris Dániel, az FHB vezérigazgatója elmondta, hogy a bank hitelportfóliója nem romlott tavaly ősz óta, a nem teljesítő hitelek aránya 3 százalék alatt van. Mivel a vezetői részvényjuttatási program (amúgy szigorú) feltételei nem teljesülnek, a vezetők nem kapnak részvényt, így a jövedelmük mintegy 30 százalékkal csökkent.

Az FHB mai közgyűlése egyébként már az első körben határozatképes volt, a részvényesek több mint 51 százaléka jelent meg a rendezvényen, amelynek egyik fontos határozata volt, hogy eltörölték a 10 százalékos szavazati korlátot (ami a B sorozatú részvények és az állami alárendelt tőke miatt nem tekinthető különösen meghatározó döntésnek, s amúgy is csak az állam tulajdonrész csökkenése utáni állapotot volt hivatott kezelni).

A közgyűlésen átvezették az alapszabályban a stabilizációs törvény keretében megjelenő állami tőke okozta változásokat, amelyek legfontosabb eleme, hogy megjelent a C sorozatú osztalékelsőbbségi, nem szavazó, illetve a D sorozatú bizonyos kérdésekben vétójogot biztosító részvényosztály.

Az FHB mai közgyűlésén nem történt változás az igazgatóságban, nem volt sem visszahívás, sem új jelölés.

A felügyelőbizottságban azonban történt változás, Kék Mónika lemondott tagságáról (a Portfolio.hu már tegnap tudósított, hogy távozik a PM-ből), helyére a PM Lantos Csabát jelölte. Lantos Csaba - egy jó hangulatú bemutatás és szavazás után- természetesen megkapta a támogatást a közgyűléstől.

A közgyűlés jó hangulatban és jelentős egyetértésben telt, a részvényesek csaknem az összes napirendi pontot 100% közeli többséggel szavazták meg. A jelek alapján a részvényesek erőteljesen támogatják az igazgatóság munkáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×