Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
308.13
bux:
133114.74
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Idén korábban indult a karácsonyi vásár

Kilencszázmilliárd forintos forgalomra számít decemberre az Országos Kereskedelmi Szövetség - mondta az InfoRádiónak a szervezet főtitkára. Vámos György hozzátette, a boltokban idén már október második felében elkezdődött a karácsonyi szezon.

Korábban indult a karácsonyi vásár 2008-ban, mint az előző években. Egyes üzletekben ugyanis már október közepe óta a karácsonyi kínálat van a polcokon - mondta el az InfoRádiónak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Hozzátette: az elmúlt két hétben megélénkült a forgalom, habár az előző hónapokban kedvezőtlenek voltak az előjelek. A szervezetnél eredetileg azzal számoltak, hogy a decemberi forgalom nem éri majd el a tavalyi szintet.

Vámos György rámutatott, hogy a nem várt felélénkülésnek több oka is volt: az élelmiszerpiacon felére esett az infláció, csökkent a benzinár is, és a vásárlási kedv is feléledt az emberekben. A szövetségnél így abban reménykednek, hogy a forgalom az év végére meghaladja majd a kilencszázmilliárd forintot is.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×