Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
317.25
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Megválik presztízsmárkájától az amerikai óriás

Svéd és brit lapértesülések szerint a Ford arra készül, hogy eladja a Volvót.

Egy göteborgi lap és a Financial Times is megírta, hogy a Ford eladná a Volvo autógyárat. A Ford csoport 1999-ben hat és fél milliárd dollárért vette meg a Volvót, amely jelenleg az amerikai autógyár presztízsmárkáit összefogó Premier Automotive Group része.

Ebbe a csoportba tartozik az anyamárkán kívül a Jaguar, a Rover, a Land Rover és a Volvo. Ezen kívül a Fordnak egyharmadnyi tulajdonrésze van a japán Mazdában is, és az amerikai piacra szánt modelleket közösen gyártják egy michigani gyárban.

A tavalyi pénzügyi évben a Ford 160 milliárd dolláros árbevétel mellett 12 milliárdos veszteséget termelt és autóipari elemzők szerint a cég kilátásai nem túl jók. Maga a vállalat sem hiszi, hogy 2009 előtt újra nyereségesek tudnának lenni.

Tavaly decemberben a Ford 25 milliárd dollárra bővítette hitelkeretét, a keret mögé pedig biztosítékként gyakorlatilag minden jelentős tulajdonát oda kellett állítsa. Akkor Bill Ford, a cég jelenlegi elnöke azt mondta, hogy a csőd szóba sem jöhet.

A Volvót is magába foglaló presztízsmárka-csoport tavaly 327 millió dolláros veszteséggel zárt, de hogy ebből mennyi volt a svéd márka része, azt csak a Fordnál tudják, ugyanis nem hozzák nyilvánosságra az egyes márkák pénzügyi teljesítményét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×