Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.97
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Jövőre a tervezettnél is jobban csökkenhet a hiány

Az idei évre már nem várható kiemelkedő hiánycsökkentés, jövőre azonban nem kizárt, hogy a tervezettnél jobban le tudja szorítani a költségvetési hiányt a kormány - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az OTP Bank elemzési központjának igazgatója.

Vojnits Tamást pozitívumként emelte ki, hogy kormány most már igyekszik kezelni az államháztartás hiányát.

A szakember hangsúlyozta, hogy az ikerdeficit, vagyis az egyszerre jelentkező külső és belső hiány finanszírozása szinte mindig a külső adósság emelkedéséhez vezet, ahogy ez most is történt.

Idén még nem, dejövőre jelentős lehet a hiánycsökkentés

Vojnits Tamás arról is beszélt, hogy számításaik szerint az idei évben kiemelkedő hiánycsökkenés már nem várható az Új egyensúly programtól, mert még bizonytalan egyes intézkedések bevezetésének ideje.

A 2007-es évben ugyanakkor a tervezett 1000 milliárdosnál nagyobb, akár 1100 milliárd forintos megtakarításra is lehet számítani.

Főleg a bevételekre támaszkodik a csomag


Bár Gyurcsány Ferenc a napokban kitartott amellett, hogy az idén 50-50 százalék az intézkedési csomag bevételi és kiadási megoszlása, jövőre pedig 60-40 százalékra módosul ez az arány a bevételi oldal javára, Vojnits Tamás szerint az 1100 milliárdból csaknem 900 milliárd bevétel-növekedésből, bő 200 milliárd pedig kiadáscsökkentésből származik majd.

Az OTP Bank Rt. elemzési központjának igazgatója azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy ezek csak a közvetlen hatások.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×