Infostart.hu
eur:
364.16
usd:
327.41
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Miért kellett a gyors megszorítás?

A pénzügyi egyensúly gyors helyreállítása érdekében helyezte a hangsúlyt a kormány a kiadáscsökkentés helyett a bevételek növelésére- közölte Bajnai Gordon, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője az InfoRádióban hangsúlyozta: a kiadáscsökkentő lépések csak hosszú távon eredményeznének javulást az államháztartásban.

Bajnai Gordon hozzátette: a kabinet a rövid távú kiigazítási tervek mellett hosszú távú reformokra is készül a közeljövőben. A politikus annak fontosságát is hangsúlyozta, hogy az évente az unióból Magyarországra érkező ezer milliárd forintot minél hatékonyabban fel tudja használni az ország.

Bajnai Gordon azzal összefüggésben beszélt erről az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy a Financial Times úgy értesült: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhibázottnak tartja a kabinet adóemelésekről szóló javaslatait az ország pénzügyi helyzetének rendezésére.

A Financial Times csütörtöki számában azt írta: az IMF úgy számol, hogy az államháztartási hiány a GDP-hez mérten nem a kormány által várt 9,4, hanem 10 százalék körül alakulhat az idén, míg jövőre 6,1 százalék helyett 7 és fél százalék körül lesz.

Ráadásul tovább nő az államadósság, amely tavaly a GDP 62,3 százaléka volt.

(A teljes beszélgetést itt meghallgathatja!)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×