Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Harcsa (Silurus glanis) a Tisza-tavi ökocentrum akváriumában Poroszlón 2017. január 2-án. A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a harcsa nyerte az év hala címet.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Egymás után akadtak a horogra a gigászi halak – videó

Az egyetlen óra leforgása alatt kifogott két harcsa közül az első egy 183, a második egy 172 centiméteres példány volt.

Két darab, közel kétméteres harcsát akasztott kuttyogatás közben két horgász, Tüzes Attila és társa, Skorka Árpád egy óra leforgása alatt a Lőkösházi kavicsbánya-tavon vasárnap – írja a pecaverzum.hu.

Mint azt a horgászok egyike elmondta, a tó sajátossága, hogy nagyon nehéz benne nappal harcsát fogni, mert azok inkább éjszaka aktívak. Tüzes Attila hozzátette, már dél körül a tavon voltak és próbálkoztak, de egy kisebb halat leszámítva nem jártak sikerrel.

Majd lassan beesteledett, és kilenc óra előtt valamivel az első harcsa megérkezett: ez egy 183 centis példány volt, fárasztása 10 percig tartott, azonban nem tudták megörökíteni. A szerencsés fogás után röviddel viszont megjött a második kapás is, amiről a két horgásznak már sikerült videót készítenie. Utóbbi példány a leméréskor 172 centiméteresnek bizonyult.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×