Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.46
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Havazástól a tavaszi napsütésig, csak kapkodjuk a fejünket

A Kárpát-medence időjárására péntek éjfélig egy brit ciklon meleg-, majd hidegfrontja lesz hatással.

Pénteken hajnalban az északkeleti határvidék környezetében, valamint a magasabban fekvő részeken havas eső, havazás is várható.

Délelőtt északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és a déli országrész kivételével több órára kisüt a nap, majd délután délnyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Reggel még többfelé, majd délután már inkább csak a délnyugati megyékben lehet eső, zápor. A nyugati szél az ország északi felében erős lesz, az Északi-középhegység magasabb hegycsúcsain egy-egy viharos lökés is kísérheti.

A hőmérséklet maximuma általában 10 és 15 Celsius-fok között valószínű.

Szombat reggeltől északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, az ország nagy részén a gomolyfelhők mellett több órára kisüthet a nap, majd délután, este főleg az északi, valamint a nyugati tájakon megnövekszik a fátyolfelhőzet. Kezdetben elsősorban hazánk déli felén még sokfelé számítani lehet esőre, napközben már csak szórványosan alakulnak ki záporok. A déli, délnyugati szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -1, +5, délután 10 és 15 fok között várható.

Vasárnap van esély a legtöbb csapadékra, a nemzeti ünnep pedig napsütésben telhet hétfőn.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×