Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
318.64
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Havas és zúzmarás fák Kékestető közelében 2020. november 30-án.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

Egymást váltják a ciklonok, érkezik a havas eső

Több ciklon is érkezik fölénk, így folytatódik a felhős, többször esős idő.

Kedden a csapadékzóna lassan északkelet felé helyeződik, majd a kora délutáni órákban meg is szűnik a csapadék, ugyanakkor késő estétől nyugaton, délnyugaton valószínű helyenként eső, az Alpokalján havas eső is lehet. Éjszaka néhol, kedden több helyen megélénkül a nyugati, délnyugati szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 3 és 8 fok között alakul.

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak kevés helyen szakadozhat fel a felhőzet. Pára-, ködfoltok lehetnek. Több helyen számíthatunk esőre, záporra. Az összefüggőbb csapadékzóna napközben délnyugat felől északkelet felé vonul, a front mentén egy-egy zivatar sem kizárt. Nyugaton és északon, főleg a hegyekben helyenként havas eső, hó is hullhat. Kezdetben sokfelé megélénkül a keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható.

Csütörtökön aztán egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Hajnalban szórványosan, napközben néhol valószínű csapadék: általában zápor, de főleg nyugaton és északon havas eső, hózápor is lehet.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×