Július közepén született a kis hangyászkölyök, édesanyja Isabela korábban már két kicsit sikerrel felnevelt.
Július közepén született a kis hangyászkölyök, édesanyja Isabela korábban már két kicsit sikerrel felnevelt.
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.
A Pénzcentrum 2026. november 4.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
President Trump acknowledges the Iran war, and higher fuel prices, were factors in the Republicans' defeat - and says Democrats "did a good job" in the midterm elections.